|
|
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2010. május 4., kedd 16:27 |
Katonavendégek a debreceni városházán |
|
A haderők megváltozott szövetségi, uniós és humanitárius feladatainak teljesítéséről Debrecenben tárgyal a Visegrádi Együttműködés védelmi munkacsoportja. A delegációkat Pajna Zoltán alpolgármester is fogadta 2010. május 4-én a Régi Városházán.
A találkozó keretében a katonai humánerőforrás-gazdálkodási szakemberek elismerésüket fejezték ki annak a múlt évben az önkormányzat és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja között született megállapodásnak a kapcsán, melynek nyomán a debreceni önkormányzati fenntartású általános és középiskolákban – a szükséges akkreditációt követően – új tantárgyként bevezetik a katonai és honvédelmi ismereteket, s később ebből a tárgyból érettségi vizsgát is tehetnek majd a diákok. Ezzel a katonai pályára vágyó fiatalok úgy vonulhatnak majd állományba, hogy már nem ismeretlen számukra a honvédség. A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja egyébként már évek óta aktív résztvevője a debreceni önkormányzat állami ünnepségeinek, a helyőrségi zenekar rendre közreműködik ezeken az eseményeken, a város együttműködik a dandárral a katonai állomány munkahelyteremtésében és megőrzésében, így elmondható: a katonai szervezet szoros kapcsolatot ápol Debrecennel. A városházi találkozó keretében a delegációk képviselői egy díszpisztolyt nyújtottak át ajándékképpen Pajna Zoltán alpolgármesternek, aki a Hortobágyra jellemző, szürkemarha-tülökből készült dísztárgyakkal viszonozta a figyelmességet
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|