Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. április 21. vasárnap
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. szeptember 5., vasárnap 07:34

Elhunyt bányásztársaikra emlékeztek Márkushegyen
Kazincbarcikán került sor csütörtökön a bányásznap központi ünnepségére, amelyen részt vett és beszédet mondott Schmitt Pál. A köztársasági elnök köszöntőjében kiemelte: a bányászat napjainkban építési, energiaellátási feladatokat lát el, ezek pedig egy közösség életében örökre szóló feladatok, és a nemzetnek szüksége van azokra, akik ellátják, biztosítják mindezt.
Oroszlányban pénteken délben kezdődtek az ünnepi események, pontosabban Márkushegyen, az ország utolsó mélyművelésű bányájának udvarán, ahol a helyi bányászat legnagyobb tragédiájára, az 1983-ban bekövetkezett sújtólégrobbanás 37 áldozatára emlékeztek. A koszorúzáson a Vértesi Erőmű nevében dr. Magyari József elnök-vezérigazgató és dr. Karda László, a bányászati igazgatóság részéről dr. Havelda Tamás bányászati igazgató és Vicsai János aknaüzem vezető helyezte el a kegyelet virágait, de koszorúzott többek mellett Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Rajnai Gábor oroszlányi polgármester, a szakszervezet, az üzemi tanács és a dolgozók képviselői is.
Számomra valóban a gyász és a megrendülés napja volt az a június 22-e - emlékezik vissza Rajnai Gábor. Bányászati oktatásvezetőként dolgoztam akkor, s pont azon a szörnyű délelőttön volt a felnőttek vájárvizsgája a szakmunkásképzőben. A mentésről munkásruhában, fáradtan, szénporosan érkeztek a segédvájárok, akik aznapra voltak beosztva - ők valamennyien hősiesen bizonyították, hogy alkalmasak a szakmára. Tragikus volt a vizsgafeladatuk, ezt a sors mérte ki rájuk, s ők valamennyien hősiesen helytálltak - mondta a polgármester, akinek az elhunytak között több személyes ismerőse, tanítványa is volt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.