Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2011. március 28., hétfő 11:27

Holnap elnököt választ a TÖOSZ
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége – a legnagyobb taglétszámú magyar önkormányzati érdekvédelmi szervezet – tisztújító küldöttgyűlése 2011. március 29-én 10 órakor lesz Budapesten.
A küldöttgyűlésen részt vesz és felszólal Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is.

 Az esemény a sajtó számára nyilvános.

Helyszín:  Budapest, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131 Budapest, József Attila tér 4.)

A küldöttgyűlésen mintegy 200 polgármester, önkormányzati vezető és szakértő vesz részt értékelve az önkormányzatok és az érdekvédelem helyzetét.

A küldöttek megvitatják a TÖOSZ elvárásait és kezdeményezéseit, amelynek keretében az elnökség javasolja, hogy:
a TÖOSZ küldöttgyűlése Magyarország Alaptörvényével kapcsolatban:
- támogassa, hogy az önkormányzati választási ciklus öt éves legyen, - kifogásolja, hogy az önkormányzás és a szubszidiaritás nem jelenik meg az Alaptörvényben,
- javasolja, hogy az önkormányzás, mint érték jelenjen meg az Alaptörvényben,
- szorgalmazza a községek és városok önrendelkezési, önkormányzási jogának rögzítését és garantálását,
- kezdeményezze, hogy a helyi önkormányzás joga, az önkormányzatok bírósági jogvédelme, a helyi népszavazás és népi kezdeményezés lehetősége, a szubszidiaritás elvének érvényesülése, az önkormányzatok gazdasági autonómiájának garantálása jelenjen meg az Alaptörvényben,
- ne értsen egyet, hogy az önkormányzatok hitelt a kormányhivatalok hozzájárulásával vehessenek fel, valamint a törvényességi ellenőrzés felügyeleti joggá kiterjesztésével,
- ne értsen egyet, hogy a képviselő-testület önfeloszlatása esetén a polgármester megbízatása is megszűnjön,
- indítványozza a kétkamarás parlament létrehozatalát, a megfelelő önkormányzati érdekképviselet biztosítása céljából.

A TÖOSZ küldöttgyűlés az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban
- erősítse meg a hét országos önkormányzati szövetség 12 pontba foglalt 2010. április 30-ai közös állásfoglalásában foglaltakat,
- ajánlja fel együttműködését a kormányzatnak az új önkormányzati törvény megalkotása során,
- szorgalmazza a kormányzatnál az érdemi tárgyalások mielőbbi megkezdését az önkormányzati rendszer átalakítását érintő ügyekben,
- együttműködésre hívja az önkormányzatokat és önkormányzati szövetségeket, valamint a tudományos intézeteket és műhelyeket, továbbá a szakmai szervezeteket a működőképes, modern és demokratikus önkormányzati rendszer kialakítása érdekében.

A TÖOSZ küldöttgyűlés az önkormányzati érdekképviselettel kapcsolatban
- kérje fel a szövetség új elnökét, hogy kezdeményezze a belügyminiszternél az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma ülésének összehívását,
- kérje fel a szövetség új elnökét, hogy szorgalmazza az önkormányzati ügyekkel érintett minisztereknél a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján a stratégiai partnerségi megállapodások megkötését.

A TÖOSZ küldöttgyűlés az új közmunkaprogrammal kapcsolatban sürgesse, hogy kezdődjenek meg az érdemi egyeztetések a kormányzat és az önkormányzati érdekszövetségek között a helyzet korrekt és kiszámítható rendezése érdekében. Az önkormányzatok források és lehetőségek nélkül nem lesznek képesek megfelelő módon kezelni a növekvő társadalmi feszültségeket.

A TÖOSZ küldöttgyűlés az önkormányzati tudásprogrammal kapcsolatban javasolja a kormányzatnak, hogy az Államreform Operatív Programban kiemelt programként szerepeljen az önkormányzati vezetők (polgármesterek, önkormányzati képviselők, jegyzők) képzése és továbbképzése.

A küldöttgyűlésen  megválasztják a TÖOSZ tisztségviselőit. Az elnökség által meghirdetett TÖOSZ elnöki tisztségre vonatkozó pályázatra ketten jelentkeztek. Dr. Dietz Ferenc Szentendre város polgármestere, a TÖOSZ Pest megyei tagozatvezetője és Schmidt Jenő Tab város polgármestere, a TÖOSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, Somogy megyei tagozatvezető.

Az elnökválasztást követően kerül sor a társelnökök, további elnökségi tagok, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak, valamint a tanácsnokok megválasztására.

A küldöttgyűlés végén átadják az idei TÖOSZ kitüntetéseket.
 
A küldöttgyűlés napirendjei, kapcsolódó anyagai letölthetőek honlapról (www.toosz.hu a kezdőlapon: Tisztújító küldöttgyűlés cím alatt).

A küldöttgyűlés sajtónyilvános!

További információk: Csiky Ildikó főszerkesztő, kommunikációs vezető (mobil: 30-9615-573, e-mail: csyko@toosz.hu)

Dr. Zongor Gábor főtitkár
 
 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.