Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. április 3., vasárnap 08:23

Ünnep a Somogyi-könyvtárban
Kétszáz éve, 1811. április 1-jén, Tiszaföldváron született Somogyi Károly.
Édesanyja Kelemen Borbála, édesapja Somogyi Csizmazia Sándor, hites táblai ügyvéd volt. A család számára természetes életteret jelentettek a könyvek, a szülők irodalmi, szerkesztői munkássága is jelentős.  Somogyi Károly a papi hivatást választotta, 1834-ben szentelték fel, 1840-től munkatársa, majd szerkesztője lett a Religio és Nevelés című egyházi folyóiratnak, 1841-ben az esztergomi presbitérium tanárává és tanulmányi felügyelőjének nevezték ki, 1847-ben hittudományi doktorrá avatták a pesti egyetemen A törvények iránti engedelmességről különös tekintettel korunkra (1841) című értekezése alapján. Alapító tagja volt 'a jó és olcsó könyvkiadó társulatnak'-nak, a későbbi Szent István Társulatnak. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelező tagjává fogadta. Székfoglaló előadását, A bölcsészet lényege- és feladatáról címmel tartotta 1859-ben. Előbb pozsonyi, majd 1865-ben esztergomi kanonokká nevezték ki, 1888. március 20-án bekövetkezett haláláig Esztergomban tevékenykedett. Az esztergomi kanonok az 1879-es nagyárvíz után Szegednek adományozta több mint negyvenezer darabos könyvtárát. A Somogyi-könyvtár a város legrégebbi kulturális intézménye. Alapítója a Szegeden később létesítendő tudományegyetem egyik előfeltételének szánta.
Somogyi Károly születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Somogyi-család leszármazottai Szegedre látogattak és a família legidősebb élő tagja örökbe fogadott híres rokonuk könyvtárából két kötetet.

2 csatolt kép 21
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.