Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2012. május 17. csütörtök
Hírek témák szerint

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. június 14., kedd 08:58

A magyar festészet aranykora Füreden - Mednyánszkytól Barcsayig
A magyar képzőművészet népszerű korszakából, az 1896-1945 közötti időszakból származó híres képek, jelentős alkotók főművei lesznek láthatók a Vaszary Villában június 18-án 16 órakor nyíló tárlaton.
Köszöntőt mond dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere és Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. A kiállítást megnyitja: ifj. Gyergyádesz László a Kecskeméti Képtár igazgatója.
A kiállítás kurátora: ifj. Gyergyádesz László és Kállói Judit. A tárlat szeptember 11-éig látogatható.
A Kecskeméti Képtár füredi vendégkiállításának törzsanyagát a 20. század első felének két igen jelentős magángyűjteménye adja. Nemes Marcell, a híres műgyűjtő és műkereskedő, 1911-ben, a kecskeméti Városi Múzeum Képtárának megalapítására adományozott, nyolcvan képből álló gyűjteménye illetve a művészettörténeti szempontból igen jelentős Farkas István–Glücks Ferenc-hagyaték, mely a nyolcvanas évek folyamán került a képtár tulajdonába.
- Különösen sok fontos alkotás, tankönyvekből is ismert főművek képviselik a századelő festészetét a tárlaton. Nemes Marcell, a kortárs magyar művészet nagy támogatójaként, elsősorban század eleji mesterek alkotásait gyűjtötte. Általa szinte minden jelentős iskola festményei láthatók lesznek a kiállításon: a nagybányaiak, a szolnoki és kecskeméti művésztelep, a gödöllői kör illetve a Nyolcak közül többen, mint például Czigány Dezső, Czóbel Béla és Márffy Ödön. Az irányzatokhoz, iskolákhoz kevésbé besorolható festőknek is lesznek itt alkotásai, mint például Rippl-Rónai József, Vaszary János és Gulácsy Lajos művei. A Farkas István–Glücks Ferenc hagyaték révén pedig a magyar művészet legjelentősebbjei, nagy magányosai közül háromnak - Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István- is szerepel néhány életművet érzékeltető, igen fontos festménye, illetve szintén a gyűjteményből származnak Barcsay Jenő és Egry József alkotásai is - vélekedik ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Képtár igazgatója.
A magyar festészet klasszikusai - Mednyánszkytól Barcsayig című kiállítás anyagát több száz festményből válogatták. Kétségkívül a hazai képzőművészet legjelentősebb alkotói lesznek itt együtt láthatók, fontos főművek, többek között Faragó Géza Tungsram-plakát terve, Czigány Dezső sorozatindító Ady-portréja, Mednyánszky László Ágrólszakadt című alkotása valamint Farkas István: Fiatal részeg költő az anyjával illetve Tóth Menyhért Kereszten című festménye) nem véletlen, hogy a füredi kiállítás után jó pár alkotás már a Szépművészeti Múzeumban nyíló tárlaton szerepel majd.
Kállói Judit, a Vaszary Villa művészeti vezetője tervei szerint a Mednyánszky teremben a művészről szóló dokumentumfilm is megtekinthető lesz.


A kiállított művek listája:

Ámos Imre: Kék önarckép, 1940 körül
Ámos Imre: Rabbi kakassal, 1938
Anna Margit: Fej, 1947
Anna Margit: Kendős fej, 1940-es évek eleje
Barcsay Jenő: Csendélet, 1940
Barcsay Jenő: Szentendre, 1940
Bene Géza: Csendélet, 1932
Berény Róbert: Szőlőevő, 1930 körül
Bornemisza Géza: Csendélet, 1909
Bornemisza Géza: Csendélet,
Boromisza Tibor: Kastélyparkban, 1904
Czigány Dezső: Férfi tanulmány, 1906
Czigány Dezső: Nevető önarckép
Czóbel Béla: Kastélypark, 1905
Egry József: Balatoni táj
Egry József: Halászok, 1940 körül
Faragó Géza: Tungsram-plakát terve, 1910 körül
Faragó Géza: Virágok között, 1911
Farkas István: Alkony (Naplemente), 1939 körül
Farkas István: Badacsonyi táj (Szigligeti hegyek), 1937 körül
Farkas István: Fiatal részeg költő az anyjával, 1932
Farkas István: Vörös asztal (Vörös asztal körül), 1931
Fényes Adolf: Terítés, 1908
Ferenczy Károly: Csendélet kuglóffal
Futásfalvi Márton Piroska: Szoptató cigányasszony
Galimberti Lanov Mária (Marie Provázková): Csendélet
Galimberti Sándor: Kaktuszcsendélet
Gulácsy Lajos: Olasz park, 1905
Iványi Grünwald Béla: Kofák a hóbuckák között, 1912
Iványi-Grünwald Béla: Kecskeméti táj, 1910
Iványi-Grünwald Béla: Kertben (Uzsonna), 1911
Jávor Pál: Csendélet (Vásárfia)
Lechner János Ödön: Tájkép, 1908
Lechner Ödön: A kecskeméti víztorony terve, 1912 körül
Márffy Ödön: Utca, 1910 körül
Márk Lajos: Parkban ülő nő
Mednyánszky László: Ágrólszakadt, 1905–1908 között
Mednyánszky László: Enyészet, 1917
Mednyánszky László: Fejét kezére hajtó, 1910-es évek
Mednyánszky László: Halott orosz katona, 1914–1918
Mednyánszky László: Kocsmában ülő, 1900-as évek második fele
Mednyánszky László: Kurdi Bálint (Nyuli) arcképe, 1882–1885
Mednyánszky László: Vázlatkönyv – Bordó (piros) borítós mappa, 1914–1916,
Mednyánszky László: Vázlatkönyv – Comp., 1890
Mednyánszky László: Vázlatkönyv – Sketch book (29...1. sz.), 1914–1916,
Mednyánszky László: Vázlatkönyv – Skizzenbuch XXX., 1914–1916,
Mikola András: Tájkép
Nagy István: Kalapos asszony, 1925 körül
Nagy István: Kékruhás nő fa alatt, 1925 körül
Nagy István: Kucsmás parasztfej, 1925 körül
Perlrott Csaba Vilmos: Csendélet órával, 1910 körül
Perlrott Csaba Vilmos: Kálvária, 1912
Perlrott Csaba Vilmos: Kecskeméti részlet, 1913
Plány Ervin: Virágos kert, 1910
Pólya Tibor: Fivére hegedül, 1911
Rippl-Rónai József: Kassai ünnepély, 1900
Rippl-Rónai József: Református pap arcképe, 1905
Szabó Vladimir: Család, 1928-29
Szőnyi István: Fekete uszály
Tóth Menyhért: A jó kovács, 1942
Tóth Menyhért: A megsebzett, 1938
Tóth Menyhért: Balaton, 1940 körül
Tóth Menyhért: Önarckép, 1942 körül
Tóth Menyhért: Kereszten
Vaszary János: Kikötő, 1927
Vaszary János: Leány feketében, 1906
Zichy István: Női portré, 1911
Ziffer Sándor: Önarckép, 1930 körül
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Nem az számít, hogy piros a kormány vagy fekete
2012. május 16., szerda 14:27
Interjú Pascal Gerogennel, az Európai Régiók Gyűlése főtitkárával.


Megvédte az Orbá...
Várakozás és bizonytalanság bölcsödétől-egyetemig Számos font...
2012. május 16., szerda 08:54
A köznevelési törvény számos fontos, nélkülözhetetlen elemet tartalmaz, ám a tervezett átalakítás...
A legnagyobb európai hálózat főtitkára járt a MÖOSZ-nál
2012. május 15., kedd 10:02
Ritka eseménynek számít, ha egy európai léptékkel is „nagyhalnak” számító politikus kizárólag a m...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.