Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 3., szerda 14:50

Átadták a Várkertfürdő nagy strandmedencéjét
10 órakor kezdődött és egészen estig tart - a tervek szerint - a Várkertfürdő 1000 m2-es nagy strandmedencéjének avatója. Sajnos az időjárás nem kedvez a strandolásnak, akik mégis a fürdőzést választották programjuknak nem csalódtak. A vendégeket a Sárvár Városi Mazsorett Csoport és Pápa Város Fúvószenekara vezette az új medencéhez, ahol Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője és dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket. A nemzeti színű szalag átvágása után a fürdő vezetője és a város polgármestere vízbe vetette „egymást” vendégsereg nagy tetszésére. Az igazi „nagy csobbanás” azonban ezután történt, az ugrótoronyról az első „hivatalos” ugrást Szabó Ildikó, volt válogatott műugró végezte el, majd a Pápai Úszósport Egyesület tagjai is bemutattak egy-egy látványos ugrást. Az ünnepélyes ceremóniával a fürdőzők birtokba vehették a Várkertfürdő új elemét és az első órák tapasztalatai szerint ez a medence lesz az egyik kedvenc. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok egyaránt kipróbálták a 2,7 és 4,5 m magas ugrótornyot és a strandvízilabda pályán megszülettek az első gólok. S míg a vendégek egy része az új medence elemeit próbálta ki, addig a többieket a színpadon zajló produkciók szórakoztatták köztük Pápa Város Fúvószenekarának és a Sárvár Városi Mazsorett Csoportnak a közös műsora és a Rebel Lion Táncsport Egyesület táncbemutatója. Az új óriáscsúszdán megtartott gyorsasági versenyen, melyen nemcsak a lecsúszás sebességét,  hanem a 13 méter magasra való felszaladás idejét is mérték Szauer Balázs győzött  33.58 másodperces eredménnyel. Mögötte öccse Szauer András végzett a második helyen, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Rüll Ádám állhatott fel.  A program néhány perc múlva folytatódik a Vadvirág Néptáncegyüttes műsorával, majd kezdődik a Strandszépe Választás.                    
forrás: papa-ma.hu



10 csatolt kép 1117777777777776764432111
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.