Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 3., szerda 14:58

Dr. Mordovin Maxim megkezdte a munkát a Fő téren
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, az ásatásvezető régész, dr. Mordovin Maxim eddig Drégelypalánk várában dolgozott, ma reggel azonban már a Fő téri munkaterületen irányította az ásatásokat. A múlt héten összesen négy és fél napot tudtak dolgozni a régészek a rossz időjárási viszonyok miatt, ennek ellenére a templom körüli szondákban már csak egy helyen kell megtalálniuk a köritőfalat - tudtuk meg Kolláth Ágnestől. 
- A templom sarkát megtaláltuk illetve három szondából kettőben a körítőfalat is sikerült feltárnunk. Emellett a közműárok jelenleg megnyitott területén, ami egy harminc méteres szakasz, egy modern pince betonaljzatának és betöltésének elbontása után két és fél szelvényben már az Árpád-kornál járunk, a többi helyen pedig az egymásra rétegzett barokk járóréteg bontásán dolgozunk. 
Dr. Mordovin Maxim, az ELTE BTK Régészettudományi Intézete Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszékének tanársegéde kérdésünkre elmondta, a templom délnyugati tornyának környékét kell tisztázni, mert a Maynczek-féle alaprajzon elvileg oda csatlakozott be a templom körüli kerítés fala.
- Ott eddig nem találtuk meg ezt a falszakaszt és úgy tűnik, itt vagy teljesen elbontották a falat vagy pedig nem arra megy. Ha az idő engedi, a héten teljesen be tudjuk fejezni a harminc méteres közműárkot, és akkor jövő héttől már a többi területre tudunk koncentrálni. Ha ez így alakul, akkor tartani tudjuk az általunk kijelölt augusztus 20-i határidőt - ismertette a hétre tervezett munkákat az ásatásvezető régész. Eddig három sírt találtak a tizenegy nyitott szondában, azokat már dokumentálták, de nem bontják le a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal előírásainak megfelelően. A XX. századi pince alatt pedig Árpád-kori leletekkel találkoztak a régészek.                    

                   Tóth Tamara
forrás:papa-ma.hu


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.