Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

KÖRNYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 24., szerda 12:32

Végéhez közeledik a projekt
Bár a tervezetthez képest kicsit később, de hamarosan megérkeznek az interaktív táblák a környei általános iskolába. Az intézmény pedagógusai szerdán már az órarendről, s a tantermek használatáról egyeztettek. Az új tanévben egy uniós pályázatnak köszönhetően a már meglévő két interaktív szett mellett újabb nyolc segíti a diákok oktatását.


A földrajz-biológia, mindkét idegen nyelvi, a matematika-történelem, magyar nyelv és irodalom, rajz, média szaktantermekben, s két alsó tagozatos teremben használják szeptembertől a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben azokat az interaktív táblákat, melyek beszerzéséhez “Az intelligens iskola megvalósulása Környén” című pályázattal az önkormányzat 11.913.673 forint uniós támogatást nyert el.
Szerdán Trézlné Staudinger Csilla igazgató a pedagógusokkal már az órarend utolsó simításairól egyeztetett, hiszen a cél az, hogy az interaktív táblákat minden tantárgy oktatásánál használhassák.
A következő napokban felgyorsulnak az intézményben az események, hiszen az informatikai eszközök, a 22 számító-, valamint egy szervergép, valamint a szoftverek várhatóan a hét második felében megérkeznek, a jövő hét elején már a pedagógusok képzésére, augusztus 31-én délután 4 órakor pedig az ünnepélyes projektzáró rendezvényre is sor kerül.   Ezen az érdeklődők megtekinthetik az interaktív táblák használatát, amely eddig is nagy népszerűségnek örvendett az iskolában, a sikeres pályázatnam köszönhetően szeptembertől azonban már valamennyi osztály hasznosíthatja tanulmányai során.




Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.