Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

MEZŐKÖVESD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. szeptember 6., kedd 09:50

Már a finisben
A végéhez közeledik a Közösségi Ház és a Szent László tér felújításának munkálatai.

Mezőkövesd Város Önkormányzatának nyertes, „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázata révén újulhat meg a Közösségi Ház és a Szent László tér. A projekt a Magyar Állam támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhat meg.
A Közösségi Házban liftet, új emeletet építenek ki, valamint megtörténik az épület hőszigetelése, a homlokzat festése és a nyílászáróinak cseréje is. A bel-, illetve kültéri munkák is az utolsó fázisban tartanak.
A Közösségi Ház mögötti Varga Pál úton kialakított parkolót, valamint a Szent László tér és a Szent László templom közötti sétányt már használhatják a közlekedők.
A kivitelező cég tartani tudja a vállalt határidőt, ezért előreláthatólag szeptember végéig befejezik a munkát.
Így a tervek szerint októbertől már újra használhatják az impozáns külsőt kapó ingatlant a Közösségi Ház munkatársai.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.