|
 |
| MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
| 2011. szeptember 19., hétfő 15:45 |
 „Filmekre kiéhezve”: Elkezdődött a CineFest |
|
Hivatalosan is
megnyitotta kapuit a Művészetek Háza két moziterme, szeptember
17-én elkezdődött a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi
Filmfesztivál. A hivatalos megnyitó ünnepségen az érdeklődő
közönség megismerkedhetett a zsűritagokkal és levetítették az
első hazai premiert is, az amerikai kasszasikert, A segítség című
filmet.
Kriza Ákos, Miskolc
polgármestere elsőként a nemzetközi ökumenikus zsűrit
köszöntötte, s örömét fejezte ki, hogy Magyarországon a
miskolci filmfesztiválon van jelen ilyen zsűri.
Ökumenikus zsűri a
legrangosabb filmfesztiválokon képviselteti magát, így
hivatalosan is az elit körbe lépett a CineFest.
– A lélek egyik
legfontosabb tápláléka a kultúra, a művészet, amelynek egyik
alapvető eszköze a film, a CineFest. Ugyan a filmfesztivál a
legfiatalabb a miskolci fesztiválok között, ám egyben a
legígéretesebb is – hangsúlyozta nyitóbeszédében Kriza Ákos.
A város első embere
felidézte a rendszerváltás előtti időszakot is, hiszen akkoriban
is volt Miskolcon filmfesztivál.
– A filmnek hagyománya
van Miskolcon. A CineFest szervezői 8 évvel ezelőtt felismerték,
hogy van igény filmfesztiválra, s az alap is megvolt ahhoz, hogy
egy rangos, nemzetközileg is elismert rendezvényt hozzanak létre –
tette hozzá a polgármester.
A CineFest nem csupán a
versenyből áll, habár – idén rekord számú – 600 nevező
volt, amelyből a zsűri a 60 legjobbat válogatta be a
versenyprogramba. A versenyfilmek mellett több mint 200 vetítést
láthat a mozirajongó közönség, amelyből jócskán akad
magyarországi ősbemutató, sőt szeptember 24-én a fesztivál
zárófilmjét, a Válság a Wall Street című alkotást a világon
elsőként miskolci moziban mutatnak be.
Ne rohanjunk azonban
előre, hiszen a záró esemény előtt még jócskán lesz program.
Erre hívta fel a figyelmet Bokor Attila, a Nemzeti Erőforrás
Minisztérium kulturális államtitkárságának filmművészeti
főosztályvezetője is.
– A mozibajárás
negatív rekordokat döntöget, mégis létezik egy CineFest, ami
képes arra, hogy kimozdítsa az embereket az otthoni kényelmet
jelentő televízió elől. Teszi mindezt ingyenes koncertekkel,
filmvetítésekkel, konferenciákkal és kulináris izgalmakkal –
méltatta a fesztivált a főosztályvezető.
– 8. alkalommal
gyűltünk össze. Egyre többen, filmekre kiéhezve. Olyan filmekre,
amelyek könyörtelenül tisztánlátásra tanítanak. Az alkotások
távoli országok közeli harcaira hívják fel a figyelmet, a
legjobb technika segítségével – emelte ki Bokor Attila.
Minden idők legjobb
CineFestjére készülnek a szervezők. Idén a legerősebb a
versenyprogram, minden napra jut egy koncert, bemutatkoznak a helyi
filmesek, kiállítások, konferenciák, ez dióhéjban a 8. miskolci
nemzetközi filmfesztivál.
– Az előző 7 év
tapasztalatát felhasználtuk, hogy az idei minden idők legjobb
CineFestje lehessen. Több mint 500 külföldi és magyar vendég
akkreditált, s ez az esemény a város számára is hasznos, hiszen
több mint 1500 vendégéjszakát töltenek Miskolcon a fesztiválra
érkezők – sorolta a számokat Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Felhívta a nézők figyelmét továbbá arra, hogy éljenek a vissza
nem térő lehetőséggel, hogy ingyenesen ősbemutatókat,
hazánkban, eddig soha nem látott filmművészeti alkotásokat
tekintsenek meg, s természetesen Szőts István retrospektív
kiállítására és a rendezőről szóló filmre is kitért.
A CineFest tehát készen
áll, a többi a nézőkön múlik. Érdeklődésben pedig már az
első vetítésen sem volt hiány. Az élvezetből filmezés mellett
azonban a háttérben komoly nemzetközi zsűri is vizsgálja majd a
filmeket Almási Tamás, Christa Auderlitzky, Felméri Cecília,
Kocsis Ágnes, Muray Gábor és Krzysztof Wierzbicki.
Az ökumenikus zsűri
tagjai: Jos Horemans, Ingrid Glatz, Németh Gergely és Tislér Géza.
A FICC zsűri tagjai:
Hauke Lange-Fuchs, Triin Rohusaar, Ulrich Gábor.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|