Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

ESZTERGOM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. november 21., hétfő 18:25

Meggyes Tamás tovább bünteti Esztergomot és a gyermekeket
A múlt pénteki testületi ülésen Meggyes Tamás módosító indítványával gyakorlatilag elintézte, hogy Esztergom polgárai közvilágítás, diákjai, óvodásai pedig közétkeztetés nélkül maradjanak. A két vállalkozás előzőleg egyértelműen jelezte az Önkormányzat felé, hogy amennyiben a teljes tartozás töredékét kitevő jelenlegi követelésük nem kerül kifizetésre, úgy kénytelenek lesznek szüneteltetni a szolgáltatásukat. Meggyes ennek ellenére 10-10 millió forintra csökkentette a városi közvilágítást biztosító TIVI Kft.-nek és a városi iskolákban valamint óvodákban közétkeztetést szolgáltató Hungast Kft.-nek a költségvetésből kifizethető összegeket, miközben a Tivi követelése 19 millió, a Hungasté 25 millió lett volna. Az eredeti javaslatok is így lettek előkészítve, de hogy ebben az ügyben nem volt egyetértés Steindl Balázs, valamint a frakció és Meggyes Tamás között, arra csak a frakciótagok testületi ülésen való zavart viselkedése, valamint Meggyes Tamás helyszínen rögtönzött módosító indítványa utalt.
 
A Fidesz-frakció vezetője, Steindl Balázs és Tétényi Éva polgármester között múlt héten létrejött megegyezés alapján olyan határozati javaslat került volna beterjesztésre a pénteki ülésre, amely lehetővé tette volna mindkét cég számára az általuk jelenleg követelt tartozás kifizetését. Amennyiben ezt a határozatot a testület megszavazta volna, az esztergomiaknak nem kellett volna a város elsötétedésétől, illetve a közétkeztetés leállításától tartania, a határozat elfogadását azonban Meggyes Tamás egy személyben megakadályozta.
 
A polgármester előzőleg figyelmeztette a képviselőket: a múlt héten ő és Steindl Balázs is úgy egyezett meg a Tivi Kft.-vel és a Hungast Kft.-vel, hogy azok megkapják a kért összegeket. A Meggyes által módosított javaslatot a testület végül a fideszes képviselők szavazatával elfogadta, majd az országgyűlési képviselő elhagyta a termet. A polgármester a szavazás után úgy fogalmazott: "megfogadtam, hogy nem fűzök kommentárt a döntéseikhez, de egy város szenved önöktől". Emellett Tétényi Éva felhívta a fideszes képviselők figyelmét arra, hogy készítsenek pénzügyi tervet, mert  - mint mondta - a meglévő összegből nem lehet mindenkinek az igényét az elfogadott adósságrendezés szerint kielégíteni.
 
Tétényi Éva döbbenetesnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy Meggyes Tamás, az általa Gyermekek városának is elkeresztelt Esztergomban képes arra, hogy önös politikai céljai mentén veszélyeztesse a közvilágítást és a gyermekek étkeztetését. Ezért ezúton is felszólítja a Fidesz-frakció tagjait és Meggyes Tamás országgyűlési képviselőt, hogy vagy mondjanak le arról a tisztségről, ahová a választók bizalma helyezte őket, vagy kezdjenek felelős politikusként viselkedni. 
 
 
Esztergom, 2011. november 21.
 
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.