Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XIX. kerület - Kispest Önkormányzata
2011. november 25., péntek 22:45

Karitatív tevékenységet támogat a kerület
Elfogadták a 2012-es költségvetési koncepciót: jövőre is szigorú és takarékos gazdálkodás lesz Kispesten. A csütörtöki testületi ülésen a Vöröskereszt, egyházi karitász csoportok, valamint civil szervezetek támogatásáról is határoztak a kerületi képviselők.
       
A napirendi sor elfogadása előtt jelentette be Gajda Péter polgármester, hogy Kocsis József, Kispest Díszpolgára november 16-án elhunyt. A képviselők egyperces néma felállással adóztak emlékének.

A zárt ülést követően a díszpolgári címről, a kitüntető díjról, a helyi népszavazásról, a parkolásról, a keretövezetekben gyakorolható tevékenységekről szóló rendeleteket módosították, a környezetvédelmi rendeletet pedig hatályon kívül helyezte a testület.

Az ülés slágertémája a jövő évi költségvetési koncepció tárgyalása volt. A polgármester arról beszélt, hogy jövőre várhatóan nehezebb lesz a helyzet az önkormányzat működését is érintő jogszabályi környezet változása miatt. Ezért, mint mondta, az elmúlt években megszokott, stabil költségvetés nem lesz tartható. Gajda Péter elmondta, hogy a központi költségvetésből idén 250 millió forinttal kevesebbek kapott Kispest, és a fővárostól is 200 millió forinttal kevesebb érkezett a kerületet megillető adóbevételekből. Hozzátette, az év végére mintegy 500 millió forintos hiánnyal zárja az évet a kerület, ezért el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos önként vállalt feladatokról lemond az önkormányzat, azért, hogy a kötelezőket stabilan biztosítani tudja.

A megközelítőleg félmilliárdos mínuszt Kránitz Krisztián, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság szocialista elnöke is megerősítette, kijelentve, hogy jövőre nem lesz jobb a helyzet.

Tóthné Szabó Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szintén szóba hozta az önként vállalt feladatok kérdését. Azt mondta, akit lehet, vissza kell vezetni a munka világába, és csak a leginkább rászorulók részesüljenek támogatásban. Feltette a kérdést is: miből fogja fenntartani a kerület a Forrásházat? A hiány csökkentése érdekében azt javasolta, hogy vizsgálja meg az önkormányzat, hogy a nehéz helyzetben milyen nagyrendezvényeket lehet elhalasztani jövőre.

Az MSZP frakcióvezetője, Fekete László arra kérte Dr. Tarnai Richárd országgyűlési képviselőt, hogy a parlamentben képviselje a kispestiek érdekeit.

Vinczek György szocialista alpolgármester arra tett javaslatot, hogy, jövő évi büdzsébe kerüljön bele a József Attila utcai Nyugdíjasház liftjének építési költsége. Az indítványt elvetették a képviselők, ugyanakkor igen gombot nyomtak a szigorú és takarékos gazdálkodást középpontba helyező költségvetési koncepcióra.

Nem lesz „rendőrszálló” az Ady Endre út 57. két első emeleti lakásában. Az önkormányzat és a kispesti rendőrkapitányság ugyan három éve megállapodott erről, a BRFK és az Országos Rendőr-főkapitányság közötti tárgyalások eredményeként az ORFK, jelezte a kerületnek, hogy nem kívánja „rendőrszállóként” igénybe venni a felajánlott két ingatlant.

Megszüntette a Kispesti Emlékmű Alap Alapítványt a képviselő-testület. A szervezetet az I. és II. világháborús, valamint az 1956-os emlékművek felállítása, ezek karbantartása, környezetük parkosítása, rendben tartása céljából alapította az önkormányzat. Azonban az alapítvány a rendelkezésére álló források szűkössége miatt már évek óta nem végezte a célja szerinti tevékenységet.

Kétszázezer forinttal támogatja az önkormányzat a KMO Művelődési Házban működő Obsitos Zenekart. Az összeggel a zenekar működéséhez, a fellépésekhez szükséges eszközök és szolgáltatások díjához járul hozzá a kerület. A zenekar megalakulása óta rendszeres szereplője a kerületi rendezvényeknek. Ezek mellett több sikeres koncertet és térzenét adott Kispesten.

A szociális érzékenység és a költségvetési gondok kezelése ütközött meg a Magyar Vöröskereszt kérése kapcsán. A karitatív szervezet ugyanis hasonlóan a tavalyi évhez, ismét téli, éjszakai krízisszállást akar működtetni Kispesten húsz hajléktalan ember számára. A polgármester hangsúlyozta, az éjjeli menedékhely biztosítása nem önkormányzati feladat, a főváros viszont azzal, hogy nem oldja meg, rátolja a problémát a külső kerületekre és a civil szervezetekre. Hozzátette, a központi megszorítások miatt sok ilyen dilemma lesz még a jövőben. A testület végül 750 ezer forint támogatást szavazott meg a Vöröskeresztnek.

Támogatást kap három kerületi karitász csoport, két civil szervezet és egy kisebbség is karitatív tevékenységhez, illetve karácsonyi rendezvény megtartásához. A testületi döntés értelmében az önkormányzat 100-100 ezer forinttal segíti a Nagyboldogasszony Főplébánia, a Wekerletelepi Szent József Plébánia és a Jézus Szíve Plébánia karitász csoportjait, valamint a Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubját, az MSZOSZ Kispesti Területi és Nyugdíjas Alapszervezetét és a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot.

8 csatolt kép 87654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.