Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. december 14., szerda 18:23

Összefoglaló a Fővárosi Közgyűlés üléséről (1)
Mintegy nyolcvan előterjesztést tárgyalt meg december 15-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Felszólalt az ülésen a köztársasági elnök, Schmitt Pál kijelentette, hogy nem 23 kerületre felosztott, hanem egységes fővárosra van szükség. Díjemelésekről is döntött a közgyűlés, infláció alatti mértékben drágul jövőre a víz- és a csatornadíj, a kegyeleti közszolgáltatások díja és a kéményseprési díj. Elfogadták a városatyák a jövő évi költségvetés koncepcióját, határoztak kilenc új utcanévről is.

Schmitt Pál köztársasági elnök együttműködést sürgetett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének elején tartott beszédében, mivel - mint mondta - a budapestiek által joggal elvárt fejlesztés csak így valósítható meg. Az államfő kifejtette: Budapest "hatalmas öröklött adósságállománnyal küzd" ugyan, de az - akár a főváros és a kerületek forrásvitája, akár a politikai pártok motivációi miatt kialakult - érdekellentéteket félre kell tenni.
 

Kilenc új utcanév
Korábban névtelen közterületek elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. A határozatot 20 igen és 3 nem szavazattal fogadták el, az MSZP nem vett részt a szavazáson. Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, hogy a közgyűlés a kerületek kéréseiről döntött.
 
Elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés Budapest jövő évi költségvetésének koncepcióját 18 igen, 10 nem szavazattal, két tartózkodás mellett. A jövő évi költségvetési koncepció az idei évhez képest tízmilliárd forintos folyó bevételi kieséssel számol. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes a javaslatban az ideinél sokkal feszítettebbnek nevezi a 2012-es büdzsét; ennek okaként azt jelöli meg, hogy a gazdasági válság folytatódik, ami a bevételi előirányzatokat gyengíti. A működési kiadások előirányzata a 2011-es 174,3 milliárd forintról 181,4 milliárdra nő, azzal együtt, hogy egyes egészségügyi feladatokra és a tűzoltó-parancsnokságra az állami kézbe adás miatt nem különítenek el forrást. Jelentősen nő a közlekedési és a parkolási feladatokra tervezett összeg, 10,7 milliárdról 20,7 milliárdra, továbbá megháromszorozódnak a cél jellegű működési keretek, így erre 543 millió forint juthat.
 
Díjemelések infláció alatt
Infláció alatti díjemelésekről döntött a Fővárosi Közgyűlés; 2,5 százalékkal fog többe kerülni 2012-ben Budapesten a víz- és a csatornadíj. 3,6 százalékkal emelkednek jövőre a kegyeleti szolgáltatások és a kéményseprőipari szolgáltatások díjai, 2,26 százalékkal a szemétdíj.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.