Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

ESZTERGOM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. január 14., szombat 07:58

Továbbra is időszerű az önfeloszlatásról szóló javaslat
Esztergomban március 25-én helyi népszavazást tartanak 11 kérdésben - erről döntött pénteki ülésén a képviselő-testület. A testület az időpont meghatározásában a Fidesz-frakció javaslatát fogadta el.
Tétényi Éva független polgármester elmondta, a népszavazás költségeire nyolcmillió forintra van szükség.
A kérdések között szerepel, hogy a képviselő-testület alakítsa-e át a hulladékgyűjtésről szóló rendeletét, írjon-e ki nyílt közbeszerzési pályázatot a piac, a temetkezés, a parkolás, az ingatlangazdálkodás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés és az élményfürdő üzemeltetésére.
Külön kérdésben fogalmazták meg, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeinek megtérítésére közpénzből történhessen-e kifizetés, illetve töröljék-e az önkormányzat javára az esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogokat.
Körmöczi Miklós, az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke korábban az MTI-nek elmondta, a kérdések összeállításában és az aláírásgyűjtésben egyesülete mellett a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP vett részt. A kérdőíveken egy hónap alatt harmincezernél több aláírást gyűjtöttek össze.
"A kérdések szinte minden esztergomit életminőségében és anyagi helyzetében közvetlenül érintenek, lefedik azokat a problémákat, amelyek több mint egy éve - a Fidesz-frakció elutasító, a város lakosságát büntető, jogszabályellenes, a közhatalommal, a testületi létszámfölénnyel visszaélő döntéshozatali gyakorlata miatt - hiába várnak megoldásra" - indokolta a 11 kérdéses népszavazás szükségességét korábban az elnök.
Zoltai Dániel (Fidesz) képviselő az ülésen felhívta a figyelmet, hogy a fürdő és a közétkeztetés ügyében nyílt közbeszerzési eljárás folyt és "a szerződésbontásnak hátrányos jogkövetkezményei lehetnek".
A testület fideszes többsége nem vette napirendre Tétényi Éva önfeloszlatásról szóló javaslatát. A független polgármester elmondta, ez továbbra is időszerű, mert nincs együttműködési hajlandóság a frakcióban, és a kötelező közmeghallgatásra sem mentek el, ezért minden ülésen előterjeszti a képviselő-testület önfeloszlatásának kérdését.

Fotó: szeretgom.hu
Forrás: MTI



1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.