Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

ESZTERGOM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. január 14., szombat 08:01

Módosították a hulladékkezelési rendeletet
Az esztergomi képviselő-testület pénteken módosította a helyi hulladékkezelési rendeletet, amelyet Tétényi Éva polgármester továbbra is alkotmánysértőnek tart és emiatt törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez.
Az ülést az érdeklődők és a képviselők közötti hangos szóváltás miatt egyszer félbe kellett szakítani.
 
Tétényi Éva (független) az ülés után az MTI-nek elmondta: a korábbi rendelet 2004-től volt érvényben, a díjat "törvényekkel ellentétben" nem a hulladékmennyiség, hanem a lakosok száma alapján szabták meg. "A kérdést már tárgyalásra tűzte ki az Alkotmánybíróság, majd az eljárást december 31-ével megsemmisítették" - közölte.
A polgármester hozzátette, hogy a mostani módosítással egy vegyes rendszer jött létre, azaz az adott háztartásban élők számából és az igénybe vett térfogatból számítják ki a díjat. Közlése szerint az egyfős háztartásoknak lényeges könnyebbség, hogy bevezették a 35 literes edényt, de a városvezető úgy véli, a díjszámítás módja még mindig nem felel meg a hulladéktörvényeknek, ezért szükség van a megyei kormányhivatal törvényességi észrevételére.
A szavazás után szóváltás alakult ki az ülés nézői és a képviselők között, majd Kálmán Sándor (Fidesz) közölte az érdeklődőkkel, hogy a teremben nincs joguk véleményt nyilvánítani, "morogni sincs joguk".
Az ezt követő hangzavar miatt Tétényi Éva polgármester öt perc szünetet rendelt el, majd az LMP-s Batyikné Csőke Ágnes közölte, a képviselő megsértette az esztergomiakat és szolidaritásból nem vesz részt tovább az ülésen.
Az ülés utolsó napirendi pontjának a tárgyalásakor a képviselők zárt ülésen utasították el a jobbikos Stámusz Andreának a jegyző elleni fegyelmiről szóló indítványát. Az ülés után a polgármester az MTI-nek elmondta: a jelenleg gyesen lévő jegyző aláírt és kihirdetett egy az adósságrendezéshez kapcsolódó rendeletet, amelyet az Alkotmánybíróság törvénytelenség miatt megsemmisített, ráadásul az aláírás idején a jegyző betegszabadságon volt.
Az ülés után a Régió Tv Esztergom főszerkesztője közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy megrongálták a kábelüket, amely az internetes közvetítéshez nélkülözhetetlen, ezért késett az élő közvetítés.
"A teremhez egy másik bejárat is létezik, amit azonban csak a polgármester, Tétényi Éva kezel, valamint a hozzá tartozó önkéntes munkatársak. (…) Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a televízió" - írta Bakos Norbert.
Tétényi Éva polgármester a felvetésre reagálva sajnálatosnak nevezte az esetet, hozzátéve: számára fontos, hogy a nézők legszélesebb köre élő adásban követhesse az eseményeket, s reméli, hogy a következő testületi ülésre elhárítják a hibát.

Fotó: szeretgom.hu
Forrás: MTI


1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.