Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. február 13., hétfő 08:37

Szelektív gyűjtés: a szegedi diákok is dobozolnak
Rekordot döntve, eddig már több mint 34 tonna, vagyis négy városi autóbusz tömegével megegyező italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás és iskoláskorú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) tavaly szeptember végén kezdődött gyűjtőprogramján. Habár a program még csak a felénél tart, ez a mennyiség jelentősen meghaladja a tavaly – a program egész éve alatt – összegyűjtött 26 tonnát.
Szelektív gyűjtés: a szegedi diákok is dobozolnak Az IKSZ programja keretén belül 12 város – közöttük Szeged – és hat budapesti kerület összesen 277 intézményében, mintegy 58 ezer iskolás és óvodás gyermek gyűjti szorgalmasan a tejes és gyümölcsleves dobozokat. Az intézmények az összegyűlt mennyiséggel arányosan díjazásban részesülnek. A programot az IKSZ a helyi szolgáltatók bevonásával a tanév elején hirdette meg.
Szegedről 21 óvoda és 12 általános iskola vesz részt a programban. A Tisza-parti városban eddig 1838 óvodás 1178 kilogramm italos kartontdobozt gyűjtött össze, a 12 általános iskola 3917 tanulója pedig 462 kilogrammal vesz részt a versenyben.
Az IKSZ által meghirdetett program célja, hogy felhívja az óvodások és iskolások, valamint szüleik figyelmét arra, hogy az italos kartoncsomagolás szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.