Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. február 24., péntek 22:01

Költségvetés: szavaztak, hogy megszavazzák
Hatórás maratoni vita után született egyezség Szeged jövő évi költségvetéséről: a képviselők délelőtt 11 órakor kezdték a napirend vitáját, végül délután 5 órára – közel egy órás zárt ajtók mögött folytatott egyeztetés után – megszületett a két legnagyobb frakció megállapodása.


Törvényt sértő módosító indítványok

A költségvetési vita bevezetőjében Botka László polgármester elmondta, hogy a kormány az idén összességében 1,3 milliárd forinttal biztosít kevesebb forrást Szeged számára. A városvezető szerint a Fidesz-KDNP frakció tavalyi döntései – ami szerint lemondtak az önkormányzati cégek korábbi nyereségének befizetéséről, valamint többletforrást adtak bizonyos városi cégeknek – 733 millió forint kárt okozott a városnak. Így az idei költségvetést több mint 2 milliárdos mínusszal kellett tervezni, ugyanakkor a törvény kimondja, a polgármester csak egyensúlyban lévő, azaz hiány nélküli költségvetést terjeszthet a közgyűlés elé.

– A Fidesz-kormány elvonta, a helyi Fidesz-frakció pedig szétszórta a város pénzét – fogalmazott a polgármester, aki szerint a költségvetés rossz, igazságtalan, a városnak kárt okozó, de a tervezéshez ezeket a számokat kapta a Fidesztől.
Az ülést vezető Botka László felhívta a képviselők figyelmét arra is, hogy ha március 11-ig nem adják le a költségvetést, az államkincstár mérlegelés nélkül felfüggeszti a város finanszírozását. Bejelentette: a fideszes módosítók egy része törvénytelen, más részére nincs fedezet, majd hozzá tette, ha ezeket megszavazzák, a törvények értelmében nem írhatja alá a költségvetési rendeletet.


Vita a cégek és hivatal körül

A polgármester által benyújtott költségvetési tervezet és a több mint negyven fideszes módosító indítvány között két lényegi ponton alakult ki komoly vita a közgyűlésben.
A polgármesteri hivatal működési költségét 322 millió forinttal kívánta csökkenteni a Fidesz-KDNP frakció annak ellenére, hogy az eredeti tervben a tavalyihoz képest már eleve 50 millióval kevesebb kiadás szerepel. Az indítvánnyal kapcsolatban Mózes Ervin címzetes főjegyző tett tövényességi észrevételt: a Fidesz indítványa alapján drasztikusan csökkenteni kellene a hivatal létszámát, ám már egyetlen felesleges ember sincs az apparátusban. De ennek a lépésnek törvényességi alapja sincs, ezért az jogilag nem hajtható végre. A címzetes főjegyző törvénysértőnek, irracionálisnak és végrehajthatatlannak minősítette a jobboldali javaslatot. Ráadásul a hatósági ügyintézés is összeomlana, így nem tudna megfelelni az önkormányzat a törvényi előírásoknak.

Egy másik fideszes módosító indítvány az ingatlaneladásokból származó tervezett bevételt 400 millióról 1,2 milliárdra kívánta emelni, hogy a megnövekedett bevétel egy részét a képviselői választókerületek fejlesztésére fordítsa, miközben lemondana a városi cégeknél meglévő 540 millió forintos osztalékról, sőt újabb 200 millió forinttal támogatná is a cégeket.
A költségvetést beterjesztő polgármester szerint viszont ez fiktív pénz: a gazdasági válság közepén irreális háromszorosára tervezni az ingatlanértékesítésből származó bevételt, több városi telek és épület így is évek óta eladhatatlan. Botka László a vitában jelezte, ez a módosító indítvány teljesíthetetlenné tenné a büdzsét, ezért a törvény értelmében nem írhatja alá a rendeletet. 
A vita végén a polgármester bejelentette, ha a Fidesz-KDNP frakció a két kifogásolt módosítót visszavonja, aláírja a költségvetést. Bohács Zsolt, a vagyongazdálkodási bizottság elnöke negyedórás szünetet kért, majd közel egy órás egyeztetés után a polgármester bejelentette: megszületett a megegyezés.


Felszállt a füst…

Botka László elmondta, a felek megértették, hogy közös a felelősségük a város működőképességének biztosításáért.  A konszenzus lényege, hogy az összesen 540 milliós osztalékot be kell fizetnie az IKV-nak, a Riteknek és a nagybani piacnak a város kasszájába. A polgármesteri hivatal költségvetését újabb 100 millió forinttal csökkentik, ez 18 fős létszámleépítéssel jár együtt, de a kirendeltségeket nem zárják be.
Mivel az SZMSZ szerint újabb módosítót már nem lehet menet közben benyújtani, ezért a polgármester visszavonja előterjesztését, az új büdzsétervezetet pedig március 2-án ismét benyújtja a közgyűlésnek, amelynek tagjai kézfelnyújtással is megerősítették szándékukat: jövő pénteken megszavazzák Szeged konszenzussal megszületett költségvetését.

9 csatolt kép 987654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.