Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2009. augusztus 25., kedd 16:01

Levél Nagyszalontáról Csepelre: „Minden magyar felelős minden magyarért”
Török László, Csepel partiumi testvérvárosának, Nagyszalontának polgármestere levelet küldött Tóth Mihály csepeli polgármesternek. A romániai Bihar megyében lévő első embere a következőket írta:

„Tisztelt polgármester úr!

Eddigi jó kapcsolatunk, számos kérdésben vallott azonos álláspontunk sarkal arra, hogy ezen levéllel megkeressem. Augusztus 22-én, egyik testvérvárosunk, Hajdúböszörmény polgármesterének látogatása alkalmával merült fel, hogy előre mutató lenne ha  a magyar közösségek a nyelvtörvény kapcsán kiállnának a szlovákiai magyarság mellett. Úgy gondoltuk, hogy a Kiáltványként megfogalmazott állásfoglalás, jó lehetőség arra, hogy bizonyítsuk a "minden magyar felelős minden magyarért" elvét. Kérjük, hogy az Ön által vezetett testületetekben vesse fel a kiáltvány mellett való kiállás fontosságát. Köszönettel!
Török László, Nagyszalonta polgármestere”

A kiáltvány a következőket tartalmazza:


KIÁLTVÁNY
a szlovákiai nyelvtörvény visszavonására

Nagyszalonta város magyarságának kezdeményező  csoportja,
valamint
Hajdúböszörmény város polgárainak kezdeményező  csoportja

aggodalommal vette tudomásul a szlovák államnyelvtörvény 2009 június 30.-án elfogadott módosításait, melyek ellentétesek az Európai Unió szellemiségével, az európai kisebbségi jogokkal, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartájával, nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó keretegyezményével és Miniszteri Bizottságának vonatkozó ajánlásaival.

Aggályosnak tartjuk, hogy a jogszabály hatálya kiterjed az egyházakra és a közszolgáltatásra, valamint azt is, hogy a törvényi megfogalmazások homályosak, így visszaélésekre adnak lehetőséget.

A törvény ahelyett, hogy a nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené, a kisebbségi nyelvet használókat többletkötelezettségekkel terheli és szankciókkal fenyegeti. Ezzel aránytalanul és indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe és korlátozza a Szlovákiában élő magyarok és más kisebbségek jogait.

Arra buzdítunk mindenkit, ne engedje hogy teret nyerjenek a totalitárius rendszerek hangulatát idéző megszorító intézkedések. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen nyelvtörvény minden kisebbség számára kedvezőtlen precedenst teremt, ami végül olyan feszültségekhez vezethet, amelyet mindenképpen el kellene kerülni.

Arra buzdítunk mindenkit, hogy lépjen fel határozottan a szlovákiai államnyelvtörvény ellen, a nemzetközi fórumokon tegyen meg mindent a figyelem felkeltésére és a vitatott cikkelyek visszavonása érdekében. 

Arra buzdítunk mindenkit, hogy szólítsa fel a szlovákiai parlamenti pártokat: vonják vissza a jogszabályban foglalt diszkriminatív intézkedéseket.

 Nyelvében él a nemzet - lépjünk fel együtt magyarságunk megőrzése érdekében!



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.