Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2017. december 12. kedd
Hírek témák szerint

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. március 23., péntek 11:18

Bevezették a Balatoni Koronát
Forgalomba helyezték a Balaton térségi pénzhelyettesítő utalványt.
A Balatoni Koronát, amelynek ötszázas címletén Jókai Mór és a Kossuth-forrás látható, a fizetőeszköz elfogadásához csatlakozó önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek használhatják.  Egyelőre százmillió forintos kibocsátást terveznek.

A Balatoni Korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat: Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, pluszforrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára. A tervek szerint egy-másfél éven belül mintegy háromszáz helyszínen lehet majd fizetni a térségben a Balatoni Koronával, a bank százmillió forintos kibocsátással számol.
A veszprémi megyeházán tartott rendezvényen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta: a térség ki akar törni a gazdasági válságból, ennek szimbóluma a Balatoni Korona, hiszen kitalálói nem várnak az Európai Unióra, arra, hogy Brüsszel, Budapest oldja meg helyettük a problémákat. A politikus hangsúlyozta: az utalvány sikere a helyieken múlik; azon, hogy minden egyes vásárláskor gondolnak-e arra, hogy a helyi vállalkozásokat, általa a helyi gazdaságot erősítsék.
Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója a helyi pénz jelentőségéről szólva elmondta: a világon több mint kétezer ilyen rendszer létezik. Előnyeiként említette, hogy felhasználója kedvezményekhez jut, alacsony költségű, továbbforgatható, élénkíti a helyi gazdaságot, keresletet generál, gyorsabban forog a hivatalos pénznél, vásárlói bizalmat növel.
A Balatoni Koronát nehéz lesz hamisítani. A megfelelő védelem érdekében több biztonsági elemet alkalmaztak, ilyen  a különleges színösszetétel, papír, a desing, valamint minden utalványon található egy fém fólia, rajta dombornyomással a korabeli fémpénz mintázata.
A tegnapi sajtótájékoztatón Navracsics Tibor, Porga Gyula Veszprém polgármestere, Leitold László, és Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke balatoni Koronát váltottak a megyeházán, majd húszezer forint értékben színházjegyet, állatkerti, strand és vár belépőt vásároltak vele, amit karitatív célokra ajánlottak fel.
Még tavaly májusban Porga Gyula, Veszprém polgármestere jelentette be, hogy helyi pénz bevezetését tervezik a megyeszékhelyen és térségében.
A bankjegyeken I. András és a tihanyi apátság (20 000), Gizella királyné illetve a veszprémi vár (10 000), Óvári Ferenc és a vörösberényi erődtemplom (5 000), Thuri György és a vára (2000), Horváth Balázs valamint az 1956-os mártír Brusznyai Árpád emlékére állított veszprémi szobor (1000), Jókai Mór és a Kossuth-forrás (500) látható.
A bankjegysort, amely utalványként működik majd, Vagyóczky Károly, a Magyarországon forgalomban lévő papírpénzek tervezője készítette.


A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!


balatonfured.hu

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és annak Polgármesteri Tago...
2016. május 27., péntek 21:49
Alapvető érték az önkormányzatiság, a helyi társadalom, a közösségek önrendelkezési joga.
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.