Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. április 27., péntek 16:33

Képviselő-testületi ülés (1) – nem lesz bölcsődei díj, kisebbségek támogatása
Napirend előtti hozzászólásában Kálóczi Imre (Fidesz-KDNP) azt a széles körben terjedő hírt kommentálta mely szerint az autósokat súlyosan büntetik, ha lejárt az egészségügyi dobozuk szavatossági ideje. Kérte, hogy a rendőrség egyelőre érje be figyelmeztetéssel.
Laczik Zoltán (MSZP) a pártja által rendezett majálisra invitálta a budaörsieket.
Török István (Fidesz-KDNP) köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a Föld Napja alkalmából rendezett takarítási akcióban Kamaraerdőn.
Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt kifogásolta, hogy különböző vándorcirkuszosok és mutatványosok egyre gyakrabban jelennek meg a városban, és zavarják a környéken élők nyugalmát. Dr. Bocsi István jegyző közölte, hogy ezek a rendezvények magánterületen zajlanak, csak abban az esetben tudják korlátozni, ha tevékenységük valamilyen jogszabályba ütközik.
 Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) szerint sürgősen meg kell oldani, hogy a Csicsergő utcai óvoda homokozója balesetveszélyes, és nem használhatják a gyerekek. Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy vezetői értekezleten is szóba került az ügy, hamarosan orvosolni fogják, eddig az alvállalkozók egymásra mutogatása késleltette a megoldást.
 Sánta Áron (Fidesz-KDNP) biztatónak tartja, hogy a befolyt helyi adóbevételek időarányosan a várakozásokon felül teljesültek.
 Ritter Imre, német kisebbségi szószóló a Budaörsi Passió előadásainak időpontjait ismertette.
 Wittinghoff Tamás kérte, hogy a Bretzfeldből a Budaörs Fesztiválra érkező delegáció programjain minél több képviselő vegyen részt.
Első napirendi pontként módosították a 2012. évi költségvetési rendeletet. Ilyenkor a korábbi pénzügyi döntéseket építik be a költségvetési rendelet szövegébe.
Eldöntötte a testület, hogy Budaörsön nem vezetnek be bölcsödei térítési díjat, bár erre az új jogszabályok lehetőséget adnának.
A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetési intézményi térítési díjak mértékét 5 százalékkal megemelik.
 Módosította a testület az ivóvíz, a szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjának megállapításáról szóló rendeletet, ugyanis ezeket a jövőben központilag határozzák meg.
 A Csicsergő Óvoda intézményvezetői pályázatán csupán egyetlen jelölt indult, a korábbi vezető, Veres Gáborné. A testület egyhangúan bizalmat szavazott neki a következő ciklusra is.
Hasonlóan a Leopold Mozart Zeneiskola intézményvezetője is a korábbi igazgató, dr. Madarászné dr. Losonczy Katalin lesz a következő öt évben.
Módosították a Leopold Mozart Zeneiskola, az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Budaörsi Nevelési Tanácsadó alapító okiratait. Több formális változáson kívül ez lehetővé teszi a gimnáziumnak iskolaszövetkezet létrehozását.
 A rendőrség kérésének eleget téve egy fő közalkalmazotti státuszt finanszíroz a város a helyi kapitányságnál idén szeptember 1-jétől az év végéig, illetve elvi döntésként a 2013. év egészére.
Elbírálta a testület a nemzetiségi önkormányzatok pályázatait. A helyi kisebbségek szervezeti különböző programjaik lebonyolítására együttesen 23 millió forintot kaptak.
Döntöttek a képviselők a Budaörsi Teniszcentrum Zrt. (BTC) által használt ingatlan bérleti díjáról, amelyet 2.4 millió forintban állapítottak meg. A 2015-ig szóló szerződésben a BTC vállalja, hogy térítésmentesen biztosít 4 szabadtéri és egy fedett pályát a BSC tenisz szakosztályának, illetve évente 2500 euróval támogatja az egyesületet.
Elfogadták az éves összefoglaló jelentést a 2011. évi belső ellenőrzési tevékenységről.
Fontos döntések születtek Frankhegy ügyében is. A képviselő-testület támogatja Frankhegy területén a hálózati ivóvíz, szennyvízcsatorna, csapadékvíz-elvezetés és út együttes kiépítését, az I. nyomászóna I/B ütem (Fátyol utca, Kajszi utca, Hurok utca, Zengő utca felső szakasza területén és a Merengő utca) területén. Feltételül szabták, hogy abban az esetben támogatják az I/B ütem megvalósulását, ha az útszabályozással érintett Fátyol u-i ingatlantulajdonosok mindegyike hozzájárulását adta a mellékelt telekalakítási vázrajzhoz és vállalja a térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásról szóló megállapodás megkötését.
Az önkormányzat a Frankhegy közművesítés, úthálózat kiépítésének költségeiből vállalja a teljes terület víz- és szennyvízcsatorna hálózat elvi engedélyes terveinek, a felszíni vízrendezés tanulmánytervének, a Víztorony u. medence nyomásfokozójának megépítése és az I/B ütem telekalakítási vázrajzának és útépítési terveinek költségeit. Minden további felmerülő költséget ingatlantulajdonosoknak kell vállalniuk.
 A testület 130 millió forintot szabadított fel céltartalékból útépítésekre. A Csóka utca út és csapadékcsatorna építésére 35 milliót, a Feketesas utcában útépítésre 15 milliót, illetve a Kökörcsin utcában szintén útépítésre és csapadékvíz elvezetésre 80 milliót.
 Járdaépítésekre 30 milliót szabadítottak fel a céltartalékból, amelyből a Temesvári, a Tavasz, az Otthon illetve a Rózsa utcák egy-egy szakasza készülhet el.
 Döntöttek arról is, hogy a város ingatlanvagyonának felmérését célzó munkába a BTG Kft-t is bevonja a feladat elvégzésével megbízott Városfejlesztő Kft.
 Országos pályázatot írnak ki a Trianon emlékmű megvalósítására. Császárné Kollár Tímea (Jobbik Magyarországért Mozgalom) külön bizottság felállítását javasolta, amelybe Györfi Lajos szobrászművészt és a helyi képzőművészeti egyesületek tagjait kívánta delegálni. A vita során elfogadta azt az érvelést, hogy az országos lektorátusnak mindenképpen zsűriznie kell a pályaműveket, és ennek eredményét tárgyalja meg az illetékes bizottság. Ide pedig bárkit meghívhatnak. A végső döntés úgyis a testületé, azaz külön ad hoc bizottságra nincs szükség.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.