Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. április 27., péntek 16:39

Képviselő-testületi ülés (2) – döntés a társadalmi szervezetek pályázatairól
Elutasították az uszoda beruházásban szerepet vállaló NOX Zrt. kérelmét, amelyben azt indítványozták, hogy az utófelülvizsgálati eljárás befejeződése előtt utaljon nekik pénzt az önkormányzat.
Elvi döntést hozott a testület arról, hogy a fővárossal együtt közösen induljanak egy pályázaton, amely Budapest és vonzáskörzete stratégiai zajtérképének felülvizsgálatára biztosítana forrást.
Pályázatot írtak ki helyi kiadványok támogatására 2 millió forintos keretösszeggel.
Elfogadták a Budaörsi Sport Club (BSC) három szakosztályának kérelmét az elszámolási határidő meghosszabbítására. Mint Molnár Gábor alpolgármester elmondta, az első negyedéves kiutalás március végén jutott el a szakosztályokhoz, így néhány nap alatt nem tudta mindenki felhasználni., hiszen ágazatonként máskor van szükség nagyobb összegekre. Ezért javasolta, hogy az év hátralévő szabadítsák fel céltartalékból a maradék háromnegyed évi támogatást. Végül a képviselők csak a következő két negyedévet szavazták meg.
Döntött a testület a társadalmi szervezetek (egyesületek és alapítványok) 2012. évben benyújtott pályázatairól is. Összesen 25 millió forintot osztottak szét. A részletes lista megtekinthető a város honlapján, a testületi ülések menüpont alatt.
http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=176117#MIDDLE
Ismét a testület elé került a nemrégiben alakult Budaörsi Atlétikai Club 4.3 millió forintos támogatási kérelme. A korábban Császárné Kollár Tímea (Jobbik Magyarországért Mozgalom) által jegyzett előterjesztés egyszer már járt a képviselők előtt. Akkor kiderült, hogy az egyesület (akkori) elnöke a képviselő asszony hozzátartozója és ezt a napirend tárgyalásánál nem jelentette be, holott a törvény szerint ilyen esetben nem vehetne részt sem a vitában, sem a szavazáson. Azóta lemondott a régi elnök és újat választottak helyette. Wittinghoff Tamás szerint vérlázító, hogy valaki a rokonait akarja közpénzekhez juttatni ilyen módon. A Fidesz pedig csak azért asszisztál ehhez, mert szüksége van a jobbikos képviselő szavazatára.Császárné Kollár Tímea visszautasította a vádakat, mondván, ő csak abban akart segíteni, hogy sportolhassanak a budaörsi fiatalok. Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szerint az egyesület rendkívüli közgyűlésének aláírói közül csupán három volt budaörsi.
Kálóczi Imre (Fidesz-KDNP) azzal érvelt, hogy az egyesületben olyan, az olimpiára készülő versenyző is van, mint Szabó Nikolett, aki egyébként Budaörsön él.
Wittinghoff Tamás közölte, hogy az ellen nincsen kifogása, hogy közvetlenül támogassák a kiváló sportolót.
Végül a polgármester úgy döntött, hogy visszakéri az előterjesztést, amely ezúttal az ő nevével került a képviselők elé.
 
Elfogadták azt a jelentést, amely az iskolai túljelentkezések kapcsán kialakult helyzet kezeléséről készült. Eszerint a tanulói és napközis csoportok létszáma 20 százalékkal meghaladhatja a szokásos arányt.
Módosították az Egyesített Bölcsődei intézmények alapító okiratát, mert a gyereklétszám a bővítés nyomán 140 fővel növekedett.
Az idősek otthonát működtető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kérésére a 2012. évi működési támogatáson felül  1.695.000 forintot szavaztak meg.
A Peter Cerny Alapítványt 379 ezer forinttal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot 1.872.000 forinttal, míg a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetét 200 ezer forinttal támogatták.
 A képviselők elfogadták a Pest Megyei Mária Út Egyesület névváltoztatását (Közép-Magyarországi Mária Út), valamit biztosították a forrást az 50 ezer forintos éves tagdíjhoz.
Együttműködési megállapodást kötöttek az Agárdi Pop Stranddal. Az önkormányzat 300 ezer forintos támogatásáért cserében a budaörsi lakcímkártyával rendelkezők 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják a rendezvényeket.
Több döntést hozott a testület a Budaörsi Köztemető üzemeltetésével kapcsolatban is. Eszerint megkezdik a tárgyalásokat az eddigi üzemeltető, Rex Salus Kft-vel a kegyeleti közszolgáltatási szerződés közös megegyezéssel való megszűntetéséről. Elhatározták, hogy a feladatokat kétfelé bontják, a terület kezelése, karbantartása a BTG. Kft feladata lesz, míg a kegyeleti feladatokat egy külső cégre bízzák, melyet pályáztatás útján fognak kiválasztani.
Khán János (Fidesz-KDNP) azt szerette volna elérni, hogy a BTG jelölhesse ki a céget, amelyik a kegyeleti feladatokat végzi. A vitában azonban többen értésére adták, hogy a pályáztatást nem lehet kikerülni. A pályázati kiírást a Polgármesteri Hivatal fogja előkészíteni.
Pályázatot írtak ki 42 millió forint értékben hagyományos technológiával épült társasházak részfelújítására. Wittinghoff Tamás hangsúlyozta, a lehetőségről minden a kiírásnak megfelelő társasháznak értesülnie kell, mert felmerült a gyanú, hogy csak azért akarták egyesek kiírni a pályázatot, mert a választási kampány idején valaki megígérte ezt az összeget egy konkrét társasháznak. Közpénzeket ilyen módon nem lehet felhasználni – szögezte le a polgármester, ezért valamennyi társasház egyenlő esélyekkel indul a pályázaton.
A Deák Ferenc utcai kereszt restaurálására 450 ezer forintot szavaztak meg.
Felszabadítottak a céltartalékból 5 millió 600 ezer forintot a Czuczor-Fogarasi tudományos emlékkonferencia megrendezésére.
Az önkormányzat 235 ezer forinttal támogatja a Baross utca 31. szám alatt lévő lakóépület megsérült falának helyreállítását.
A helyközi személyszállítás feltételeiről a BKV-val 2005-ben kötött megállapodás idén április 30-án lejár. Az újratárgyalás során felmerült, hogy a BKV megpályáztatja az üzemeltetést. A képviselő-testület úgy döntött, hogy ehhez csak akkor járul hozzá, ha a város is képviseltetheti magát a szolgáltató kiválasztásában. További ragaszkodnak ahhoz, hogy a szolgáltatás színvonala nem csökkenhet. A finanszírozás mértéke pedig nem haladhatja meg a jelenlegi mértéket.
Elutasították Kálóczi Imre támogatási kérelmét, amelyben a „Kő-napok" megrendezésére kért 1.2 millió forintot, mivel a szervezők még a tervezett programok vázlatát sem csatolták.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.