Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. szeptember 3., csütörtök 08:56

Városrehabilitáció uniós pénzből
Debrecenben négy kiemelt nagyberuházás valósul meg a városrehabilitációs program első ütemében, mintegy 1,5 milliárd forint értékű uniós támogatással. Erről írtak alá szerződést 2009. szeptember 2-án a debreceni önkormányzat és az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselői.
Az egyik ilyen fejlesztés a Nyugati kiskörútnak a Hatvan utca és Arany János utca közötti szakasza, melyre mintegy 1,1 milliárd forintot költenek majd. Itt kétszer két sávos utat alakítanak ki, mely jelentősen segítheti a belváros tehermentesítését. 427 millió forintos költséggel alakítják majd át ifjúsági közösségi házzá a Fazekas Mihály Általános Iskolát. A harmadik eleme a programnak a Halköz tér átépítése lesz. Az utóbbi projekt építési területén eddig magánbefektetők beruházásai zajlottak, ezért nem tudták hamarabb elindítani a tér rehabilitációját – hangsúlyozta Pajna Zoltán, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester a szerződés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: 100 millió forintos költséggel teljesen megújul majd a város szívében található patinás tér, ami díszburkolatot kap, emellett szökőkút épül majd, s zöldfelületet is kialakítanak a területen. A program negyedik projektje a Nagytemplom mögötti Emlékkert rekonstrukciója lesz. Itt – a Halköz térhez hasonlóan – kulturált közösségi teret alakítanak ki 233 millió forintos költséggel. A középkori Szent András templom 30 ével ezelőtt feltárt maradványait bemutató kiállító helyiséget hoznak létre, amit üvegtetővel fednek majd le. A templom mögötti, átépítendő parkot kovácsoltvas kerítéssel veszik körül. Itt a tervek szerint a növényzetet is teljesen megújítják. Pajna Zoltán kiemelte: ha már a város közpénzből közösségi terek fejlesztésére költ, akkor felelősséggel tartozik azok iránt, így óvnia és védenie kell épségüket.
A belvárost érintő városrehabilitációs program első ütemének négy elemére összesen közel 2 milliárd forintot költenek majd, ebből 459 millió forint a debreceni önkormányzat önrésze, a teljes összeg mintegy 77 százalékát az európai uniós forrás teszi ki. A 2007-2013-as időszakra tervezett, a belvárost érintő rehabilitációs program első ütemének egyik sarkalatos pontja, hogy a beruházások magántőkés fejlesztéseket is maguk után vonjanak, azaz a megvalósuló projektekkel párhuzamosan az adott területeken új munkahelyek és közösségi célú szolgáltatások is létrejöjjenek.
Az alpolgármester szavai szerint a közbeszerzési eljárás meghirdetésével 2009. szeptember 8-án elindulnak a projektek, s mind a négy beruházásnak be kell fejeződnie két éven belül. Vélhetően még 2009-ben hozzákezdenek a programok megvalósításához, így a tervek szerint a Halköz tér és az Emlékkert rehabilitációjával indul meg a fejlesztés, míg a Nyugati kiskörút teljes hosszában 2011-re készülhet el.
Debreczeni Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta: a jövőben is várhatóak jelentős beruházások a cívisvárosban, hiszen az Európai Unió további 30 projektet támogat a városban. Eszerint 6 milliárd 658 millió forintos összegből végezhetőek majd el a későbbiekben fejlesztések. Ezek között szerepelnek a Debreceni Egyetem különbféle nagyprojektjei, az ipari parkba tervezett beruházások, valamint a város oktatási intézményeinek felújításához köthető teendők. Debreczeni Ferenc hozzátette: fontos, hogy a támogatások által Debrecen tovább tud fejlődni és tovább erősítheti nagyvárosi szerepét.

3 csatolt kép romkertHalközszerződés
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.