Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. május 6., vasárnap 10:23

Balogh Eszter és Despotov Katalin – Bemutatkoztak fiatal versíróink - videó
A martfűi versírók az utóbbi időben több felületen is megmutatkozhattak. A helyi lap évtizedek óta közli műveiket, emellett a 2010-ben kiadott, a város történetét bemutató könyvben is sokan helyet kaptak. 2011 végén pedig Tisza-parti Líra címmel jelent meg a Martfű Magazin különszáma, melyben a helyi versíró közösség valamennyi tagjának alkotása szerepel.
Az idei költészet napon, április 11-én a két legfiatalabb martfűi versíróval, Balogh Eszterrel és Despotov Katalinnal ismerkedhetett meg a szép számú közönség a Városi Könyvtárban.

Mindketten szinte gyermekként kezdtek el írni, és első fogalmazásaikat már publikálták. Inspirálóik a legszűkebb család, elsősorban az édesanyjuk személye volt. Az azóta eltelt évek alatt sok minden történt velük. Eszter tizenéves kora óta kézilabdázik, gitározik, verseket és novellákat ír. Jelenleg Debrecenben tanul magyar és anglisztika szakon. Kata, csakúgy, mint Eszter, középiskolája egyik meghatározó diákja volt. Szívesen mesélt arról, milyen volt részt venni az intézmény Európai Parlamentet modellező programjában, vagy éppen filmet készíteni iskolája névadójáról.
Az írásra most kevés idejük van, de már az is példaként szolgálhat, amit eddig elértek, hiszen számos kötetben megtalálhatók verseik. Eszter műveit többek között a Hajnóczy-antológiákban, a Szárnypróbálgatók köteteiben közölték, de mindketten publikáltak a több kiadást megért Tiszazugi verselők c. antológiában is.
A kivetítésekkel, felolvasásokkal, gitárjátékkal színesített beszélgetésen személyiségük, fiatalos lendületük elvarázsolta hallgatóságukat. K.É

4 csatolt kép 3214
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.