Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

NAGYKÖKÉNYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2012. május 23., szerda 16:01

Akár több mint 7 milliós pályázati támogatás veszhet el az eljáró hatóság indokolatlan időhúzása miatt
Nagyon rövid idő áll már csak a rendelkezésünkre, hogy benyújthassuk egy pályázati támogatás elszámolásához a szükséges dokumentumokat, és ennek a legfontosabb eleme, a még április elején jogerőssé vált használatba vételi engedély, amit az eljáró BAZ megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodájának műemlék felügyelője még a mai napig nem adott ki, akár több mint 7 millió forintos pályázati támogatás elvesztését is jelentheti településünk számára.
A megkeresésekre kapott folyamatos ígérgetés, mellébeszélés és egymásra mutogatás az, amivel jellemezni lehetne a munkáját. Már minden kérését hónapokkal ezelőtt teljesítettük, ám ennek ellenére semmi sem történik.
Hasonló a helyzet egy másik támogatással is, ahol több mint egy éve várunk egy építési engedélyre ugyanettől az ügyintézőtől, hogy végre elindíthassuk a közbeszerzési folyamatot, de pontosan ugyan úgy mint az előző esetben, semmi sem történik.
Hogyan támogatja ez a kormányzati kommunikációban megjelenő célt, miszerint fel kell gyorsítani az EU-s támogatások felhasználását, lehívását a rendelkezésre álló időszakban?
Kistelepülésünk, Nagykökényes a döntéshozók segítségét és támogatását kéri!
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.