Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. május 24., csütörtök 18:23

Kiállítás: görbetükör a tudományról
Három tucat alkotó, több mint negyven karikatúrájából nyílik kiállítás május 31-én délután 4 órakor az EDF Galériában. A június 20-ig látható tárlatot Nagy Bandó András nyitja meg.                

Tudomány és Humor címmel hirdetett nyílt országos karikatúrapályázatot a szegedi önkormányzat, az EDF Démász és a Dugonics Társaság. A humor és a tudomány összekapcsolására az adta az alkalmat, hogy Szent-Györgyi Albert 75 éve vette át Nobel-díját és ebben az évben egymást követik a világhírű szegedi tudós munkásságát idéző rendezvények.  

A grafikusok nagy öregjei is pályáztak  
Tandi Lajos művészeti író, a kiállítás kurátora a tárlatról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a pályázat kiírása során nem kötötték meg az alkotók kezét, mégis a 36 alkotó által beküldött 120 mű jelentős része az egyetem egykori rektorához kötődik. A zsűri elnöke kifejtette, a szakma nagy lelkesedéssel fogadta a pályázati felhívást, hiszen a karikaturisták számára évek óta nem rendeztek országos bemutatkozási lehetőséget. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikatúra szakosztályának 70 tagjából több mint félszázan jeleztek vissza a felhívásra, hogy részt szeretnének venni a pályázaton. Végül 36 alkotó 120 művet adott be, amelyből a szakmai ítészek 28 alkotó 43 rajzát válogatták be a tárlat anyagába. A zsűri elnöke Tandi Lajos, a Szeged folyóirat főszerkesztője, tagjai Szekeres Ferenc grafikusművész, Szuromi Pál művészettörténész, Kóthay Gábor Munkácsy-díjas grafikusművész és Kovács Bálint, a Magyar Narancs kritikusa volt. A rajzok között láthatók lesznek majd fiatal művészek munkái és a szakma nagy öregjeinek alkotásai is. A kiállítók között van Szűcs Édua, Léphaft Pál, Németh György, Gáspár Imre és Kelemen István is.    

Praktikus tudomány és haszontalan művészet?  
Tandi Lajos szerint a tárlaton szereplő karikatúrák meggyőzhetik szemlélőket arról, hogy humor és tudomány nélkül nem lehet élni. A zsűrizésben részt vevő Szekeres Ferenc grafikusművész úgy vélte, meglepően magas színvonalú, szakmai megjelenítésében is igényes, sokszínű anyag érkezett a pályázatra. Rajzaikon a karikaturisták egy része a tudományt egyfajta rideg társadalmon kívüli szegmensként kezeli és ironizál vele, mások a társadalmon belüli ellentmondásosságot igyekeznek humorosan feloldani, sokan pedig a praktikus tudomány és a haszontalan művészet viszonyát boncolgatják beküldött alkotásaikon – mondta a Szegedi Tudományegyetem Rajz- Művészettörténet Tanszékének oktatója. A tárlat csütörtöki megnyitóján egy fődíjat és hat különdíjat osztanak ki, és valamennyi elismerést átvevő művész megkapja a Szegedi Éremverde névre szóló Szent-Györgyi-érmét is.  

A tehén és a tojás
„A tehén sohasem fog tojást tojni. Az ember is csak arra képes, amit agya lehetővé tesz számára. Az életben folyó küzdelemben egyes állatok tépőfejeket, mások karmokat vagy agyarakat növesztettek, megint mások mérget termeltek. Az ember viszont az agyát növesztette meg.” (Szent-Györgyi Albert)



3 csatolt kép 213
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.