Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2012. június 29., péntek 13:06

Megkezdődött a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója
Hagyományosan a Himnusz eléneklésével vette kezdetét a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója Gödöllőn.  A Magyar Önkormányzatok Szövetsége által megrendezett kétnapos tanácskozásnak a Királyi Kastély ad otthont.

 

A Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját első alkalommal 1996. júniusának utolsó hétvégéjén rendezték meg, s azóta kétévente találkoznak a településvezetők, akik között nagy számban képviseltetik magukat a határon túli területekről is – mondta köszöntőjében dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a szakmai tapasztalatcserére, amire nagy szükség van most, amikor az önkormányzatokat érintő döntések nagy intenzitással zajlanak.

 

A világtalálkozón résztvevő polgármesterek közössége összekovácsolódott, megszilárdult a találkozó szellemisége, tényezővé, divatos szóval élve erővé vált – jelentette ki Sólyom László, a Magyar Köztársaság volt elnöke, a rendezvény fővédnöke.
Mint mondta, a kilenc világtalálkozó alatt a világ sokat változott, s folyamatban vannak az önkormányzatokat érintő változások is. A volt köztársasági elnök beszédét az önkormányzáshoz való alapjognak, és a nemzet egysége gondolatainak szentelte.
A gyakorlati küzdelmekhez és az érdekérvényesítéshez az alapok biztonságára van szükség, különösen akkor, amikor a mai politika tele van improvizációval. Új Alkotmány és új önkormányzati törvény van, de az önkormányzatiság alapelve, és a nemzet egysége – ami ennek a világtalálkozónak az alapgondolata, nem változott.
Felhívta a figyelmet arra, hogy bár az alaptörvényből kimaradt az önkormányzáshoz való alapjog, az önkormányzati törvény szerencsére már leszögezi azt.
- Hogy mi a jelentősége annak, hogy az önkormányzáshoz való jog alapjog?  Ezt nem az államtól kapja a közösség, ebben a helyi autonómia jelenik meg. Ez rendkívül fontos – jelentette ki Sólyom László, aki úgy fogalmazott: A helyi közösség - épp úgy, mint az egyén - autonóm az állammal szemben. A két dolog elkülönül egymástól. Ez az alaptétel továbbra is érvényes. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az önkormányzatoknak saját választói vannak.
A világtalálkozó másik alap pillére a magyar nemzet egysége – mondta Sólyom László. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új alaptörvény helyesen tisztáz két fogalmat: a kulturális és a politikai nemzet fogalmát. Ez a kettő nem esik egybe, de egymás mellett él. Nem siratni kell Trianont, hanem reális önképet kell alkotni. Ebben példát mutatnak a határokon túli magyar polgármesterek. Nemzeti önképünk és a szomszédos országokkal való viszonyunk egységet kell, hogy képezzen.
Kijelentette, fontos, hogy megértsük: a nemzet kulturálisan egységes, de a helyi társadalom igen sokrétű. A magyarság több központúvá vált. A határon túli nemzetrészek önállóak, nem lehet őket Budapestről irányítani. Az együttműködésnek a kölcsönösség talaján kell állnia. Ezt testesíti meg a Világtalálkozó.

 

Sólyom Lászlót követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőháza elnöke köszöntötte a résztvevőket, a határon túli polgármesterek nevében. Mint mondta, ez a két napos tanácskozás folytatása a folyamatos együttgondolkodásnak. Úgy fogalmazott, a 2012-es év vízválasztó a határokon túli magyar közösségek számára, mivel csaknem mindenhol most tartják a választásokat, ami komoly erőpróba. Kijelentette, öröm számára, hogy saját szülőföldjén megerősödött politikai befolyásuk. 

 

A köszöntők sorát Kemenczey Ferenc, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese zárta, aki elmondta, a bank önkormányzati üzletágának indítása egybe esett a Világtalálkozó elindulásával. Örömmel támogatták akkor is és most is a rendezvényt. Kijelentette, rendkívül fontosnak tartják az ilyen tanácskozásokat, hiszen az információ, a tapasztalatcserére különösen nagy szükség van akkor, amikor az önkormányzati szférának rendkívül sok kihívással kell szembenéznie.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.