Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. november 24. kedd
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2012. június 30., szombat 18:02

Szili Katalin az együttműködés fontosságáról beszélt a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozóján
A határon túli magyar önkormányzatok helyzetéről, az együttműködés fontosságáról, valamint az önkormányzati érdekvédelem nemzetközi tapasztalatairól esett szó június 30-án Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozójának záró plenáris ülésén. 
A rendezvény egyik előadója  dr. Szili Katalin, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korábbi elnöke  volt, aki beszédében az együttműködés és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. 
Szili Katalin szólt a globális helyzetről, amiben – mint mondta – a közgazdászok szerint két dologra kell berendezkedni: megrázkódtatásokra és bizonytalanságra, s amiben az cselekszik helyesen, aki megpróbálja olyanná tenni a közösség intézményrendszerét, hogy ezek a legjobban kivédhetők legyenek. 
A társadalmi különbözőségek meglétét ma mindenhol érezzük, világviszonylatban és kistelepüléseken egyaránt. Fontosnak nevezte, hogy elérjük,  ne csak a materiális javak, hanem az erkölcsi értékek is számítsanak. 
Az önkormányzatok helyzetéről szólva  kifejtette, a közgazdászok jelentős része úgy véli, ilyen mértékű államosításra a ’40-es évek óta nem volt példa. Az önkormányzati vagyon jelentős része állami kézbe kerül, s ez megkérdőjelezi, hogy valóban önkormányzatiságról beszélhetünk, hiszen egyre kevesebb a települések mozgástere.
Kijelentette: Ma egy politikusnak nem lehet más feladata, mint az, hogy a most alakuló torz rendszer - ami úgy tűnik hosszútávra meghatározó lehet - hatásait igyekezzen minimalizálni.
Csak olyan jövőkép alkotható, amiben a párbeszéd, a kooperáció érvényesül. Ebben pedig jelentős szerepük kell, hogy legyen az önkormányzati szövetségeknek. 
Felhívta a figyelmet arra, az önkormányzatiság csak akkor működhet, ha megvan a finanszírozás is, az önkormányzatok jó működése azonban elengedhetetlen feltétele annak, hogy az ország jól prosperáljon. 
Leszögezte, meg kell találni a kiutat a jelenlegi gyűlölet struktúrából, ehhez pedig elengedhetetlen a párbeszéd és az együttműködés. 
E két dolog fontosságát emelte ki az anyaországon kívül élő magyarokkal kapcsolatosan is. A Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnökeként és az Autonómia Bizottság elnökeként úgy foglalt állást, hibásnak tart minden olyan kampányt, ami megosztja a határon túli magyarságot. 
Rajtunk is múlik, hogyan fog kinézni gyermekeink, unokáink, dédunokáink országa, mondta Szili Katalin, aki szomorúnak nevezte, hogy egy felmérés szerint a mai középiskolások kétharmada külföldön képzeli el a jövőjét.
- Igaz, globalizált világban élünk - mondta -, s nem is olyan rég szabadságra vágytunk, arra, hogy szabadon dönthessünk a sorsunkról, de mindent meg kell tenni azért, hogy mindenki a szülőföldjén találja meg a boldogulását! 
Szili Katalin a rendezvényen úgy fogalmazott, stílusos, hogy a rendezvényre a köztisztviselők napja előtt került sor. Kijelentette, részvétele egyúttal főhajtás azok előtt, akik Magyarország közigazgatását a vállukon cipelik ezekben a bizonytalan időkben.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.