Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. augusztus 3., péntek 09:04

Újra Gödöllő a házigazdája a külhoni magyar fiatalok legnagyobb találkozójának
Három kontinens 16 országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezik Magyarországra a Vendégségben Magyarországon - Külhoni Magyar Fiatalok Találkozójára, amelyet augusztus 14-21. között rendeznek meg. Gödöllő 2011 után második alkalommal látja vendégül a fiatalokat – hangzott el a találkozót ismertető augusztus 2-ai sajtótájékoztatón, Budapesten.

A vendégek több tánccsoportja és színjátszó köre az egy hét alatt fellép Gödöllőn, Egerben és Budapesten. A fővárosban a Mesterségek Ünnepén, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényein is láthatja a nagyközönség a fiatalokat.

A programsorozat célja az is, hogy közvetlen kapcsolatot alakíthassanak ki a fiatalok a magyarországi emberekkel, miközben egymással is barátságokat tudnak kötni – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a minisztérium által támogatott programsorozatról.
"A közönség számára is nagy élmény lesz, színvonalas produkciót szoktak elhozni Magyarországra a fiatalok, akik egész évben készülnek az itteni fellépésre" – hangsúlyoztaRépás Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a vendégek megismerkedhetnek a magyarországi hétköznapi élettel, anyanyelvi környezetben bővíthetik magyar kulturális és történelmi ismereteiket, életre szóló élményt szerezve.

Dóka Tibor, a találkozót szervező Hungarofest ügyvezető igazgatója megemlítette, hogy a második napon Örkény István életével, munkásságával ismerkedhetnek meg a külhoni fiatalok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezen kívül ellátogatnak a Parlamentbe és magyar olimpiai bajnokokkal is találkoznak majd.

Hangsúlyozta, például a közösségi portálok segítségével arra törekednek, hogy folyamatos kapcsolatban maradjanak egymással a Magyarországra érkező külhoni fiatalok.
A Vendégségben Magyarországon résztvevőit házigazdaként fogadó Gödöllő képviseletében Pelyhe József (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, más rendezvények, például a néhány napja a városban megtartott Kárpát-medencei polgármesterek találkozója is bizonyítja, hogy a közösségekben gondolkodó Gödöllő számára kiemelten fontos a külhoniakkal való kapcsolattartás. A külhoni találkozó résztvevői augusztus 18-án adnak gálaműsort Gödöllőn, a Szabadság téren.

Forrás: MTI
Fotó: Pelsőczy Csaba

2 csatolt kép 21
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.