Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

MEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2009. szeptember 29., kedd 19:00

Éjfélkor indul útjára az első településőr - Megyer a legkisebb falu, de a legvédettebb is lesz
Magyarország legvédettebb faluja lesz október 1-én 0 órától a legkisebb község, Megyer. Ekkor áll szolgálatba hazánk első településőre. Pajer Kristóf polgármester elmondta, pályázaton biztonsági kamerákat is elnyertek, és a határban mezőőr is dolgozik.
Október 1-ére virradó éjjel, csütörtökön 0 órakor jelképes kis „ünnepség” keretében első szolgálatába indítja Magyarország első településőrét, a 30 éves Körmendi Rolandot az ország legkisebb falujának lakossága.
Pajer Kristóf polgármester közölte, a településőri pályázat meghirdetését követően már a jelentkezést is elsőként nyújtotta be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, e-mail-en, ugyancsak éjfélkor. Mint mondta, ezzel is szerette volna jelezni, fontosnak érzi, hogy a kis zsákfalu lakossága az elérhető legnagyobb biztonságban érezhesse magát.
Ennek érdekében nemrégiben térfigyelő kamerákra nyújtott be – eredményes – pályázatot. Jó ideje pedig már mezőőri szolgálat is felügyeli a település határain fekvő földeket.
A településőr szolgálatba állásával elmondható, hogy nem csupán a legkisebb, de a legjobban védett település is a Veszprém megyei Megyer - vélte Pajer Kristóf.


Mi a településőr? Ki a településőr?


A településőr-programra része annak a "Rend és biztonság" nevet viselő tízpontos közbiztonsági csomagnak, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 7-én jelentett be.
Azokon a településeken, ahol nincs közterület-felügyelet, az önkormányzatok alakíthatnak ilyet, vagy felvehetnek településőröket. A kormány vállalja a felszerelés költségeit és bért. A kabinet célja, hogy létrejöjjön az európai értelemben vett önkormányzati rendészet.
A településőrök - akiknek előírt ruházatban, felszereléssel kell dolgozniuk - tevékenységét az önkormányzatok irányítják, a bűnmegelőzésben együttműködnek majd a rendőrséggel, segíthetik a közterület-felügyelők munkáját. Nem lesz sem hatósági jogkörük, sem kényszerítő eszközük sem.
Feladatuk, hogy segítsék a hivatalos és közfeladatot ellátó személyeket. Közreműködnek a közvagyon védelmében, támogatják az önkormányzati rendeletek betartását, bűnmegelőzési, tűzvédelmi, köztisztasági, városrendészeti célkitűzéseket; rendezvényeken közreműködnek a rendfenntartásban, forgalomirányításban, balesetnél, katasztrófa helyzetnél pedig az összehangolt segítségnyújtásban, élet- és vagyonmentésben, helyreállítási munkákban, a rend helyreállításában.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Ha további érdekességeket szeretne megtudni településünkről, az Önkormányzati Sajtószolgálat keresőjébe írja be a Megyer szót és látogasson el honlapunkra is.
Szeretettel látjuk rendezvényeinken is.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.