Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. október 5., péntek 14:27

Testvérvárosi látogatás Neckarsulmban
Joachim Scholz úrnak, Neckarsulm város főpolgármesterének meghívására tiszteletét tette Budakeszi város delegációja német testvérvárosunkban. A látogatás viszonzása volt a főpolgármester úr és a Budakesser Gemeinschaft augusztusi, budakeszi Családi Napokon nálunk töltött vizitjének. A küldöttség tagjainak többsége első ízben járt a Baden-Würtenberg tartomány területén lévő településen.

A meghívás apropója az ottani Ganzhornfest volt, mely részben hasonlatos az itteni Családi Napokhoz, bár méreteit tekintve sokkal több embert mozgat meg: mintegy ötven helyi egyesület mutatja meg magát, és látja vendégül a sok ezer látogatót. Az így szerzett bevétel jelentős részét képezi az egyesületek éves költségvetésének. Városunk vezetői különösen szívesen látott vendégek voltak a Budakesser Gemeinschaft standjánál, ahol a régi Budakesziek nagy örömmel és szeretettel fogadták a Budakesziről érkezőket.

A vendéglátók bemutatták városukat, részletes tájékoztatást adtak a helyi önkormányzat működéséről, a településen futó projektekről és terveikről. Rengeteg hasznos programot szerveztek a delegáció tagjai – dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester, Czifra Zsuzsanna, Somlóvári Józsefné, Ohr Alajos, Tóth Gábor, Tömösi Attila képviselők és Schrotti János, a Budakeszi Német Önkormányzat elnöke – részére, akik betekintést nyerhettek, többek közt, egy új óvoda, az ifjúsági ház, a közösségi ház, a könyvtár és a bővülő szennyvíztisztító működésébe.

A tárgyalások során ezúttal is fontos téma volt a kapcsolatok elmélyítése, melyben az egyesületek, oktatási intézmények játszhatnak vezető szerepet. A látogatás eredménye lehet még a városüzemeltetés terén felkínálkozó együttműködés épp úgy, mint helyi befektetők Budakeszire csábítása. A két fél megegyezett abban, hogy 2013. évben kölcsönösen megünneplésre kerül a testvérvárosi szerződés megkötésének 20. évfordulója. Mindkét fél eltökélt szándéka, hogy a kapcsolatokba széles körben be legyen vonva a két város lakossága.

A delegáció rengeteg hasznos tapasztalattal térhetett haza, köszönet illeti ezért a vendéglátókat: a főpolgármester urat és a város vezetőit.

Ohr Alajos
tanácsnok

A képen a neckarsulmi városháza. Forrás: wikipédia
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.