Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

MEZŐHEGYES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2012. október 7., vasárnap 11:09

Mezőhegyesi Kozma Ferenc Napok - 2012. október (12-) 13-14.
A nagyok között is a legnagyobb. Idén emlékezünk Kozma Ferencre, Mezőhegyes gazdasági-társadalmi életének kimagasló személyiségére, halálának 120. évfordulójára. 
Az 1826-ban a Somogy megyei Sörnyepusztán született majdani neves szakember gimnáziumi évei után kadetiskolába került, katonai pályára készült. Édesanyját korán elvesztve szigorú, kemény gondolkodású, de haladó szellemiségű édesapja nevelte, aki a kadétiskolát elvégző fiát Somogy vármegye nemesi lovastestőrségébe ajánlotta. Itt a fiatal katonatiszt, Kozma Ferenc rövidesen alhadnagyi rangot kapott. Egyike volt azon huszároknak, akik - Jókaival szólva - a "nyergelj, fordulj!" hívó szóra 1848-ban hazatért, s Pesten jelentkezett a magyar hadügyminiszternél, majd végigharcolta a szabadságharcot, egészen a világosi fegyverletételig. A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, mert távollétében halálra ítélték. Először Léván húzódott meg, s csak később, a helyzet enyhültével telepedett meg Baracskán, felesége Fejér megyei birtokán. Az abszolutizmus ekkor már kereste a kapcsolatokat a magyarság tehetséges tagjaival; megpróbált rést törni a "passzív rezisztencia" falán. A kormányzati szervek többször ajánlottak Kozma Ferencnek is megfelelő beosztást. Mégis csak a kiegyezés után - Deák Ferenc személyes ösztönzésére - lépett állami szolgálatba. Így került 1867-ben titkárként a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumba. 1868-ban a méneseket a hadseregtől a minisztérium, azon belül az újonnan megszervezett lótenyésztési osztály vette át, melynek vezetésével Kozma Ferencet bízták meg. 1872-ben hatáskörének kibővítésével, miniszteri tanácsossá nevezték ki.
Kozma Ferencnek őrök érdemei vannak a magyar lótenyésztés minőségi fellendítésében, különösen sokat ért el Mezőhegyes, Bábolna és Kisbér fejlesztésében, de kiválóan szervezte meg a népies lótenyésztést is. Mint az Állami Ménesbirtok vezetője, nagy sikereket aratott itthon és külföldön, ami alapján I. Ferenc József  császár miniszteri tanácsossá léptette elő.
Az 1878-as Párizsi világkiállításon az általa vezetett Mezőhegyes egyedülálló rangot vívott ki.
Kozma minden év nyarának elején végiglátogatta a ménesbirtokokat, személyesen ellenőrizve az ott folyó munkákat, s a lóállomány szokásos osztályozását és selejtezését. 1892. június 7-12. között Kisbéren tartózkodott, ahol megfázott, de folytatta körútját. Június 24-én érkezett Mezőhegyesre, ahol a tüdőgyulladás ágyba kényszerítette, s már nem gyógyult fel, július 6-án meghalt.
A halálának százhuszadik évfordulója alkalmából rendezendő Mezőhegyesi Kozma Ferenc Napok az ő emlékét hivatottak feleleveníteni.


A PROGRAM:

2012. október 12. péntek
 
16.00 Centrál étterem – Kézdivásárhely, Uzon és Sepsimagyarós delegációinak a fogadása
18.00 Református templom – Mezőhegyesi Fúvósok koncertje
20.00 Zsóri fogadó – Vacsora


2012. október 13. szombat
 
8.00 Hotel Nonius – A külföldi és a magyarországi vendégek fogadása  
 
9.00 Központi ménesudvar, a parancsnoki épület előtti úton
                        A ménjelöltek felvezetése állóbírálatra, felvezetve mozgás bírálatra
10.30 Központi ménesudvar, fedett lovarda        
                        A ménjelöltek szabadon mozgásának bírálata mindhárom jármódban
 
12.00-13.00 Centrál étterem – Ebéd
13.30 - 15.30 Az Általános Művelődési Központban: Ünnepség
A Centrál előtt:
Kozma Ferenc emléktábla felavatása
15,30 - 17.00 A Helytörténeti Gyűjtemény megtekintése
 
14,00 Kiállítási terület és lovas pálya – A ménjelöltek egyes fogatban történő vizsgája
 
18.00
Ménesbirtok Zrt. Központi Díszterme: Könyvbemutató
19.00
Hotel Nonius étterme: Fogadás
 

2012. október 14. vasárnap

9.00 Kiállítási terület és lovas pálya           
Nóniusz tenyész-szemle, a csikók kategóriától a 10 év fölötti kancák kategóriáig
Ménvizsga eredményeinek kihirdetése, mének felvezetése, bemutatása
 
9.00
Üzemlátogatás: Semex és Fémipari Kft.
12.00  
Centrál étterem Ebéd
13.00
Kozma-emlékműnél
Koszorúzás
Fogatok felvonulása a Kozma Ferenc utcán
 
14.30   A kiállítási terület és a lovas pálya - Kozma Ferenc emlékverseny, akadályhajtás

(A képen Kozma Ferenc mezőhegyesi szobra. Az első Kozma Ferenc mellszobor Zala György alkotása volt, 1897. május 23-án avatták, majd, miután  a II. világháborúban ledöntötték, felelevenített mását 1982. július 6-án  állítottak fel a régi helyére.  A huszárkapitány bal oldalra, a hű munkatársai irányába, a ménesparancsnokságra tekint. Fotó: szoborlap.hu)



http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=6dW5Tc0Vcts&feature=endscreen
 
http://www.youtube.com/watch?v=GojQGBXweQU&feature=player_embedded&noredirect=1#!


1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.