Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. október 10., szerda 21:29

Műfüves pályák a labdarúgó-utánpótlásért Debrecenben
Újabb műfüves labdarúgópályát adtak át Debrecenben 2012. október 10-én: mostantól a Dózsa György Általános Iskola diákjai is igényes körülmények között sportolhatnak.

A látvány-csapatsportok támogatása céljából 2012 márciusában a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) országos labdarúgópálya-építési programot hirdetett meg. Az ehhez kapcsolódó pályázat célja, hogy az országban olyan új, kisméretű műfüves labdarúgópályák épüljenek, melyekkel az utánpótlás-nevelés infrastrukturális feltételeit erősítik, segítségükkel növekszik a labdarúgással tömegsport szintjén foglalkozó gyerekek létszáma, valamint javulnak a szabadidő-futball lehetőségei is.
A pályázat keretében Debrecenben négy kisméretű (20x40 méter alapterületű) műfüves pálya épült az alábbi helyszíneken: József Attila Általános Iskola, Dózsa György Általános Iskola, Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola, a Debreceni Jégcsarnok melletti terület.
A Debrecen városa által az MLSZ pályázatán elnyert összeg 79 millió forint, melyhez 34,4 millió forint önkormányzati önrész járult, így a teljes beruházási költség 113,4 millió forint volt.
A pályázat szakmai megvalósítása érdekében Debrecen önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft.-vel, mely együttműködés biztosítja, hogy a műfüves pályán elsősorban labdarúgó foglalkozások, -versenyek, -tornák, illetve egyéb, labdarúgással kapcsolatos események, valamint tömegsport, szabadidős és kulturális rendezvények valósuljanak meg.
A József Attila Általános Iskola esetében a műfüves pálya megvalósítási költsége 25,6 millió forint, s ebből az önkormányzati önrész 7,7 millió forint volt. A létesítményt 2012. szeptember 6-án vehették birtokba a gyerekek. A Debreceni Jégcsarnok mellett elkészült pálya esetében a megvalósítási költsége 28,8 millió forint, s ebből az önkormányzati önrész 8,7 millió forint volt. A pályát szeptember 26-án avatták. A Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolánál a pálya műszaki átvétele megtörtént. E létesítmény kivitelezése 29,3 millió forintot igényelt, melyből 8,8 millió forint volt az önkormányzat tehervállalása. A Dózsa György Általános Iskola 2012. október 10-én felavatott műfüves pályája 29,8 millió forintért valósult meg, benne 8,9 millió forint önkormányzati önrésszel.
Utóbbi átadásán Papp László alpolgármester kifejtette: Debrecen mindig is elkötelezett volt a város sportéletének javítása, színvonalassá tétele iránt, ehhez igyekezett infrastrukturális bázisokat kialakítani (például kézilabda, labdarúgás, jégkorong, vízilabda terén), nemcsak professzionális, hanem amatőr szinten is. Arról is beszélt, hogy az iskolai pályák megépítésének nem titkolt célja, hogy az utánpótlás-bázisok növelésével a hazai labdarúgás újra nemzetközileg is elismert sporttá váljon. Ehhez hozzátette azt is, hogy a cívisvárosban a DVSC-Teva révén mindez már beindult, hiszen a Loki eddig is ismert volt az erős utánpótlásról, ám ez a Pallagon hamarosan elkészülő labdarúgó-akadémiai bázissal tovább acélosodhat. – Kívánom, hogy minden városban, ahol erre esély és lehetőség van, és a szakmai munka olyan, ott ugyanígy legyen meg ez a fejlesztési lehetőség, hiszen ez viszi előre a magyar sportot – emelte ki Papp László.
A Dózsa György iskola pályáját Papp László mellett Tamás Henriette, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese; Pozsgai Éva, az MLSZ kommunikációs és marketingreferense; Mészöly Kálmán, az MLSZ elnöki tanácsadója, a magyar labdarúgás nagykövete, valamint Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át. Mészöly Kálmán elárulta, irigykedve figyeli a Debrecenben folyó munkát mind a felnőtt csapat, mind pedig az utánpótlás terén. – Látom a gyerekek szemén, a szülőkön, milyen nagyon öröm egy-egy ilyen pálya átadása. Merjük remélni, hogy pár év múlva ez sokat fog jelenteni a nagy csapatoknál is. Azt üzenem a gyerekeknek, hogy használják egészséggel ezt a pályát, de szeressék, imádják azt, amit csinálnak, és akarjanak válogatott futballisták lenni. Ehhez pedig a tanárok és edzők segítségét kérem, hogy adják meg erre a lehetőséget – nyilatkozta Mészöly Kálmán.
A pályákat az MLSZ és az intézmények közösen hasznosítják. Az elkészült létesítmények nem kerülnek a város, illetve az intézmények tulajdonába, hanem a megvalósítás befejezése után, s az üzembe helyezést követően az MLSZ a felépítmény hasznosítási jogát engedi át szerződésben a pályázónak, azaz Debrecen városának.

5 csatolt kép mufuves3mufuves2mufuves1mufuves5mufuves4
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.