Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. október 31., szerda 13:11

Pest megyének el kellene válnia Budapesttől
T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint Pest megyének csak akkor van esélye a felzárkózásra, ha leválik és önállósul.                    

Érd polgármestere szerint csak akkor van esélye a fővárossal egy régióba sorolt, ám Budapestnél lényegesen kevesebb uniós forráshoz jutó Pest megyének a felzárkózásra, ha a területfejlesztési törvény módosításával lehetővé tennék, hogy leváljon és önállósuljon. T. Mészáros András  a megyei területfejlesztési koncepcióval kapcsolatos konzultációsorozat első, érdi fóruma után az MTI-nek szerdán azt mondta: több polgármesterrel és a megyei közgyűlés elnökével együtt már többször kezdeményezték a törvényhozásnál az önálló régióvá válást, mindeddig hiába.
Itt az ideje, hogy a "józan gondolkodásnak" végre meglegyen az eredménye, és a megyei területfejlesztési koncepció elfogadásával együtt a feles többséget igénylő törvénymódosítás is megszülessen - hangoztatta. Magyarázatként kifejtette: mivel a régiók az egy főre jutó GDP alapján jutnak több vagy kevesebb EU-s támogatáshoz, és ez a mérőszám a fővárost tekintve magas, összességében kevesebb pénz érkezik, mint amennyit a Pest megyei települések anyagi helyzete indokolna, ráadásul a források javát Budapest viszi el.
A megyei jogú város vezetője a különbségeket érzékeltetve példaként említette, hogy 2007-ben Pest megye a GDP egy főre jutó országos átlagának 93 százalékán állt, mára ez az arány 79 százalékra csökkent, míg Budapest a 2007-es 215 százalékról 230 százalékra "ugrott fel". Egy 2011-es felmérés szerint a fővárosban 10 ezer emberre 66,5 orvos jut, Pest megyében csak 15,5 - érvelt Érd polgármestere. T. Mészáros András közlése szerint, miközben a területfejlesztési politika egyik fő célja a hátrányos, lemaradó térségek felzárkóztatása, a területi egyenetlenségek megszüntetése, a közös régió miatt a forráshiányos Pest megye egyre jobban leszakad, mutatói egyre romlanak. Annak ellenére, hogy a főváros lélekszáma az utóbbi időszakban 250 ezerrel csökkent, míg Pest megyéé dinamikusan nőtt, és már 1,25 millióan élnek itt - tette hozzá.
"Budapest fejlettsége eltakarja Pest megye fejletlenségét", ami komoly károkat okoz a régió fővároson kívül eső térségeinek. Ezt a tényt mindenképp rögzíteni kell a megyei területfejlesztési koncepcióban, abban bízva, hogy a leírtak hatást gyakorolnak a törvényhozásra mondta T. Mészáros András. Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke korábban arról tájékoztatott, hogy széles körű nyilvános vitára bocsátják a készülő megyei területfejlesztési koncepciót. Novemberben Cegléden, Pomázon és Kistarcsán várják az érdeklődőket. A végleges területfejlesztési tervet 2013 első negyedévében hagyja jóvá a Pest Megyei Közgyűlés.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.