Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. október 15., csütörtök 21:54

Virágos Magyarországért - elismerték Egert és Szarvaskőt
Eger és Szarvaskő is jól szerepelt a Virágos Magyarországért versenyen. A megyeszékhely különdíjat, Szarvaskő pedig Arany Rózsa díjat kapott.

 
Eger a környezetvédelmi minisztérium egymillió forintos különdíját kapta a Virágos Magyarországért soproni díjátadóján, Szarvaskő pedig a szervezők legmagasabb díját. A díjátadáskor kiemelték az Egerben  évek óta tartó növényvédelmi munkát.  És méltatták mind a Börtön a városért programot, mind a  széles körű társadalmi összefogást, amely Egerben a közterületek szépítésénél tapasztalható.
Egerben idén 120 ezer egynyári virágot ültettek ki 3500 négyzetméternyi területre.
Az Arany Rózsa díjat régiónként egy településnek ítélik oda. Szarvaskő mellett csak városok kapták. A falu lakói a közterületek virágosításában is aktívan részt vesznek. Az önkormányzat ebben az évben 1000 tő muskátlit vásárolt, majd háromautónyi egynyári virágot is elültettek Szarvaskőben. Idén csaknem 340 település vett részt a Virágos Magyarországért versenyen.



1 csatolt dokumentum Sajtóanyag
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.