Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. január 5., szombat 23:48

Májustól a Volánbusz viszi az utasokat
Május elsejétől kilenc  agglomerációs települést érintő autóbuszjáratokat vesz át a Budapesti  Közlekedési Központtól (BKK), illetve a BKV-tól a Volánbusz.
 
Budakeszit is érinti a változás.
A szaktárca jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést,  mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és  az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül,  ezért 2013. május 1-jétől Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási   feladatokat - közölte a Nemzeti  Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.

A változás Budakeszit, Budaörsöt,  Diósdot, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt, Solymárt, Szigetszentmiklóst és  Törökbálintot érinti. E településeket jelenleg 27 nappali és 8 éjszakai  autóbuszvonalon összesen 132 autóbusszal szolgálják ki.
Az üzemeltetés  átvételének előkészítésében a szaktárca és a közlekedési társaságok mellett a  Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.   szakértői is részt vesznek. A részletek kidolgozását az elővárosi közlekedés  településenkénti és vonalankénti vizsgálata alapozza meg - közölte az  NFM.

Hangsúlyozták, hogy a szolgáltatási színvonal új, környezetbarát  autóbuszok közlekedtetésével, több járat üzemeltetésével és a menetidők  csökkentésével javulni fog. A társaság a minisztérium szerint alkalmas arra,  hogy a feladatot új járművek beszerzésével és a szolgáltatási színvonal  javításával olcsóbban lássa el, mint a BKV.

A Volánbusz a járművek  beszerzésére közbeszerzési eljárást írt ki, ez csak az év második felében  zárulhat le, addig a Volánbusz buszokat bérel.

Az iho.hu szakportál  csütörtökön számolt be arról, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter  a Volánbuszt jelölte ki az agglomerációs vonalak üzemeltetőjének a BKK helyett.  A közlekedési központ pénteken az MTI megkeresésére a hírre úgy reagált: további  egyeztetéseket tart szükségesnek az agglomerációs vonalak átadásával  kapcsolatban. Ősszel a Közlekedéstudományi Intézettel - mint az NFM szakmai  megbízottjával - folytattak kifejezetten szakmai egyeztetéseket, de az ellátási  felelősök közös döntésig még nem jutottak el. A május 1-je utáni együttműködési  formára vonatkozó megállapodás még nincs a témában a BKK és az NFM között, a   szakmai egyeztetések folynak tovább.
 
Forrás: MTI
* * *
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) az utasok érdekeit nézi, ha ők jól járnak az átszervezéssel, akkor azt csak támogatni tudjuk, ha viszont nem, akkor ellenezzük a megoldást – nyilatkozta Dorner Lajos, a VEKE elnöke. Kérdéses azonban – tette hozzá – hogy az új járatok milyen menetrend és milyen díjszabás szerint fognak közlekedni, amíg ez nem tisztázott nemigen lehet érdemben állást foglalni arról, hogy a változtatás jó-e vagy sem. A helyzet azonban talán lökést adhat a régóta esedékes tarifareform elindításához, ideje lenne már a közlekedési szövetség felé tartó lépéseket tenni, mert eddig csak rombolni sikerült. Az elnök szerint számos egyéb részlet is tisztázatlan még, többek között az, hogy a Volánbusz mi alapján tendereztet pont ennyi és pont ilyen kivitelű autóbuszt. Az érintett vonalaknak ugyanis jelentős, egyes esetekben döntő a Budapesten belüli forgalma, nem lenne szerencsés, ha ezt követően „volán-módra” zónázó járatként közlekednének Budapest határán belül. Ez esetben ugyanis a kieső megállók ellátására egy párhuzamos járatot kellene indítania a BKK-nak, ami tovább növelné a káoszt és a költségeket.


A hirtelen döntés sokaknak okozhat meglepetést. Tény, hogy sokszor adódtak érdekes helyzetek abból, hogy egyazon végállomásról az egyik elővárosokba Volánbusz járt helyközi díjszabással, a másik elővárosba pedig a BKK járatával lehetett eljutni, BKK-díjszabással.
Kérdéses az is, hogy mi lesz a BKK által az agglomerációs településekkel nemrégiben újrakötött megállapodásokkal. A járatok amúgy is jelentős bevételt termeltek a BKK/BKV-nak, ez most egy csapásra kiesik, ami nehéz helyzetbe hozhatja a cégeket.
 
Az iho.hu által megkérdezett, BKV-hoz közel álló forrás szerint az intézkedés rendkívül átgondolatlan, és nagyon sok kockázatot rejt magában. A név nélkül nyilatkozó szakértő szerint májusig lehetetlen ennyi autóbuszt beszerezni, így a szolgáltatás nagy valószínűséggel akadozva fog elindulni. (Nagy valószínűséggel a BKV-tól próbálnak majd használt buszt bérelni, az azonban kétséges, hogy ha ugyanazokkal a lerobbant Ikarusokkal akar szolgáltatni a Volánbusz, akkor mi értelme van a cserének, hiszen az üzemeltetési költségek nem csökkennek, és az utasok sem kapnak jobb szolgáltatást.)
 
De a BKV-nak nem ez fog igazán fájni, hanem az, hogy körülbelül 500 BKV-járművezető állását szünteti meg a döntés. A közlekedési vállalat eddig is szoros költségvetése pedig még jobban felborul, hiszen az agglomerációs településekkel a Budapesti Közlekedési Központ szerződést kötött az elővárosi vonalak üzemeltetésére, így a BKV-nak jelentős bevétele volt ebből a szolgáltatásból. Így a kék-szürke buszairól ismert cég járművezetőinek legalább egytizedét, és bevételeinek ennél is nagyobb részét veszíti el.
Nemes Gábor, az Egyesült Közlekedési Szakszervezet elnöke sem látja az átgondoltságot a döntés mögött. Mint mondta, velük még nem egyeztetett senki, az mindenesetre több mint furcsa, hogy ha az állami tulajdonú Volánbusznak tudnak erre pénzt adni, akkor az önkormányzati tulajdonú BKV-nak miért nem tudják biztosítani ugyanezt.
 
Forrás: iho.hu

2 csatolt kép 21
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.