Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. november 4., szerda 14:55

Önkéntes tűzoltók lesznek
Az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltóság 2008-ban szervezett először önállóan 40 órás tűzoltó alaptanfolyamot a szakma iránt elkötelezett oroszlányi, valamint a környező települések tűzoltói részére. A képesítést megszerzők az elmúlt évben leadott gyakorló, majd helyettesítő szolgálataikkal nagymértékben hozzájárultak a város tűzvédelmének növeléséhez. A feladatot főállásban ellátó kis létszámú állomány nem nélkülözheti az önkéntesek segítségét. A tűzoltóság működését az önkéntesen és önzetlenül vállalt szolgálatellátás biztonságossá tette, miközben a szakmai érdekek és a feladat-végrehajtás nem szenvedtek csorbát. Mára elmondhatjuk, hogy kialakult egy jó csapat, amely a nap 24 órájában vigyáz életünkre, értékeinkre – tájékoztatott kedden Szabó Imre parancsnokhelyettes arról, hogy ismét várják a jelentkezőket a következő kurzusra.
A folyamatos érdeklődés miatt november 14-én ismét tanfolyamot indítanak, hogy tovább növeljék azoknak a számát, akik lehetőséget kapnak e szép munka végzésére, mert elhivatottnak érzik magukat a tűzoltói munka iránt, és ezért néhány hétvégéjüket is hajlandóak feláldozni. A tanfolyam során a jelentkezők kisebb részben elméleti: tűzmegelőzési-, égés-, oltóanyag-, műszaki-mentési-, és munkavédelmi ismereteket sajátítanak el, majd ezt követően a gyakorlatban, a különböző szerelési feladatok megtanulásával, a vizsga letételével válhatnak tűzoltóvá. A tanfolyam ingyenes, mindössze a jelentkező igazolt tűzoltó-egyesületi vagy köztestületi tagságához kötött. A tanfolyamon még néhány hely várja az érdeklődőket, valamint a köztestületbe belépni kívánókat. Ők információkat munkanapokon délelőtt a 34/360-441-es telefonszámon kaphatnak.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.