|
 |
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2013. február 22., péntek 08:09 |
 Szegeden is köszöntötték a kínai holdújévet |
|
Szegediek
és kínai diákok együtt ünnepelték a Kígyó évének kezdetét csütörtökön
délután a SZTE Konfuciusz Intézetében. A tavaly kaput nyitott szegedi
intézmény első alkalommal szervezte meg a holdújévi ünnepséget az
egyetem Dugonics téri központi épületében. Az érdeklődők többek között
kalligráfiákat és rizsgombócokat készíthettek, a párok pedig kínai
esküvői jelmezt is ölthettek.
Az első ízben megrendezett, a távol-keleti ország szokásait és
kultúráját népszerűsítő szegedi programnak több száz látogatója volt. A
résztvevők tanáraik irányítása mellett újévi, jó szerencsét hozó kínai
karaktereket kalligrafálhattak, amelyek méltó díszei lehetnek az
ajtóknak, ablakoknak. Az érdeklődők ragacsos rizsgombócokat is
formázhattak, amely a családi és baráti összetartozás jelképe, ezáltal a
kínai újévi menü elengedhetetlen része.
– A kínai holdújév egyben a tavasz köszöntése is. A Kígyó éve pedig a
néphagyomány szerint a lendületet hozhatja el az idén – mondta
Szentmártoni Lívia, az intézet igazgatója.
A kínai újévi ünnepség időszakának záró eseménye a lampionünnep,
amelynek során Kínában a vállalkozó szellemű emberek találós kérdéseket
fejthetnek meg, a helyes válaszokkal pedig apró nyereményeket
nyerhetnek. Erre most Szegeden a magyar érdeklődőknek is lehetősége
nyílott. Aki pedig a párjával kereste fel a rendezvényt, az egy fotó
erejéig magára ölthette a hagyományos kínai esküvői jelmezt is.
A fél éve működő intézetről Szentmártoni Lívia elmondta, Szegeden nagy
sikere van a kínai nyelvtanulásnak és a távol-keleti ország kultúráját
népszerűsítő programoknak. Eddig háromszáz hallgató végezte el
nyelvtanfolyamaikat, programjaik iránt pedig több mint fél ezren
érdeklődtek. A szegedi intézet márciusban részt vesz a sanghaji oktatási
vásáron, ahol a Tisza-parti universitas képzési kínálatát mutatják be.
A holdújévi ünnepségen részt vevő Ujhelyi István, az SZTE Konfuciusz
Intézet Tanácsadó testületének elnöke, az országgyűlés alelnöke
elmondta, bár jelenleg a világon a szegedi a legfiatalabb intézet,
meglehetősen jól startolt.
– A napokban fogadtuk a Parlamentben a kínai állam delegációját, és a
diplomatáknak készült felkészítő anyagban már szerepelt a szegedi
Konfuciusz Intézet is. A kínaiak számára így a Tisza-parti város már egy
biztos pont a térképen – mondta Ujhelyi István.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|