Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

SZABADBATTYÁN NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2013. március 18., hétfő 17:55

Ha Szabadbattyán összefog
KÖSZÖNET ÉS HÁLA

A  Szabadbattyániak ismét kitettek magukért!  
Ma  reggel teljesen felszabadult az utolsó lakott részünk is, Felsősomlyó.  
Még  csak részben tudom összerakni az elmúlt napok eseményeit. Én jobbára a  szabadban mozogtam az elmúlt 48 órában. Ezekről vannak személyes élményeim.  Hogy mik is történtek a Művelődési házban, az iskolában és a családoknál  (akiknél befogadott itt rekedtek voltak) azt csak most kezdem felfogni.  
Ismételten  köszönet és hála!  
Szabadbattyán  területén rekedtek száma meghaladta az 1000 főt! Hogy mennyivel, azt nem  tudom. Több mint ötszáz fő ellátását oldotta meg a közösségünk a művházban,  az iskolában, valamint magánházaknál (oda a kisgyerekes családokat  irányítottuk). Folyamatosan szállítottuk, irányítottuk oda az embereket.  Sokan úgy döntöttek, hogy a járművükben maradnak. Őket ott kellett ellátni.  Sajnos voltak, akiket közvetlenül nem értünk el, de látom, hogy az igen  kellemetlen élményeken kívül nekik sem esett bántódásuk, megtalálták a  segítséget.  
Minden  külső segítség nélkül a közösségünk meg tudta oldani a kialakult helyzetet!  Nem tudom felfogtuk-e már, hogy a lakosság számunk negyedéről van szó. Egy  ötven ezres város esetében ez 12 000 embert jelent.  
És meg  tudtuk csinálni! Mivel voltak, akik megoldották. Mivel voltak, akik nem  kímélték magukat. Mivel voltak, akik elhozták otthonról a saját hétvégi  bevásárlásukat. Mivel voltak, akik láthatólag a nagyon kevesükből is hoztak.  Mivel voltak, akik megosztották otthonaikat "idegenekkel". Mivel  voltak, akik nem kímélték értékékeiket és felajánlották sok milliós  eszközeiket, járműveiket. Mivel voltak, ...... Voltak, akiket nem láttunk, de  velünk voltak lélekben. (és voltak, akiket hiányoltunk)  
Köszönet  és hála minden szabadbattyáni segítőnek, aki odaszánta magát, értékeit.  
Azt  mondja a biblia, hogy minden tiszta szívből felajánlott szolgálatot  sokszorosan ad vissza az Úr. Én is ezt kívánom mindenkinek, aki velünk volt  akár testben, akár lélekben.  

Isten  áldja mindnyájukat!  

Mátrai Csaba
polgármester
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.