Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS IX. Kerület - Ferencváros Önkormányzata
2013. március 20., szerda 11:08

Ferencváros köszönete Nagyszentjánosnak - „Idegen voltam, és befogadtatok.”
A ferencvárosi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium néhány diákja és tanáraik egy ausztriai sítáborból igyekeztek hazafelé, autóbusszal. A híreket figyelve hallották, hogy Magyarországon az M1-es autópálya felé nem érdemes menni az időjárási viszonyok miatt, ezért kerülő utakon próbálkoztak, de Győrtől 35 kilométerre egy autó megakadt előttük, onnan nem tudtak mozdulni, így a buszon töltöttek tíz órát. Reggelre megjelent egy csapat terepjárókkal, ellátták a busz utasait teával és élelemmel, majd  a gyermekeket és tanáraikat beszállították a közeli Nagyszentjánosra, ahol a helyiek gondoskodásukba vették őket. Az óvodában reggelit kaptak, tízórait, ebédet. Látszott, hogy aznap már nem tudnak továbbindulni, ezért szállást biztosítottak a tornateremben, este lángost sütöttek nekik.
A helyiek nem csak ennek a busznak az utasait fogadták be, hanem a környék összes elakadt járművének utasait is – több, mint száz emberről gondoskodtak. A falu polgárőrei mellett, az egész lakosság talpon volt, a maga módján mindenki kivette részét a segítségnyújtásból.
Reggel a tanárok úgy döntöttek, hogy a bizonytalan útviszonyok miatt, a gyerekeket inkább vonattal hozzák haza, a busz pedig elindult a csomagokkal és szerencsésen - a vonattal egy időben - érkezett meg a Kelenföldi pályaudvarra. A pályaudvaron természetesen az izgatott szülők serege várta az érkezőket, voltak könnyekre fakadó gyermekek és hozzátartozók is.
Kelenföldön a várakozók között ott volt dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere is, a vezetőktől érdeklődött, hogy szükség van-e további segítségre.
A nagyszentjánosiakat hálával emlegetik, a község lakói igazi vendégszeretettel gondoskodtak róluk. Noha önzetlenül, viszonzást nem várva segítettek, Ferencváros mégis tud segíteni a befogadó óvodának: a Tarka Lepke Gyermek Alapítványhoz eljuttathatjuk adónk 1%-át.
Adószámuk: 18971033-1-08.
Ferencváros ezúton köszöni meg újra Nagyszentjános önzetlen segítségét és fogadja szívébe az immár ismerős települést, jószándékú és segítőkész lakóival együtt.



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.