Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. július 23. kedd
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. május 11., szombat 20:50

SzeReTeD laboratórium nyílt a Ságváriban
A természettudományos oktatás regionális központjává emeli a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumát az intézménynek otthont adó épület padlásterében kialakított új laboratórium – mondta el annak vezetője a megnyitó kapcsán. Csiszár Imre hangsúlyozta: a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium (SzeReTeD) minden szempontból megfelel a 21. századi oktatás követelményeinek. Az új infrastruktúra kialakításához az SZTE 168 millió forint európai uniós támogatást nyert.

A tudományokat igyekeznek népszerűsíteni 
A labor 250 négyzetméteren helyezkedik el a kiszolgálóegységekkel együtt. Két helyiségben 20-20 diáknak a foglalkoztatására van lehetőség. Az egyikben kémia-biológia-, míg a másikban a fizika-földrajzkísérleteket lehet végezni. A tananyagfejlesztés elsősorban ebből a négy természettudományos tárgyból történt meg.
A központ a régióból 18 partnerintézménnyel, általános- és középiskolával dolgozik majd együtt. A laborba a délelőtti órákban tanulócsoportok érkeznek, és laborgyakorlatokon vesznek részt. Délután tehetséggondozási, szakköri foglalkozások is lesznek. 
A tervek szerint a labor a szélesebb nyilvánosság felé is nyit, ami azt jelenti, hogy különböző foglalkozásokkal, a korosztályoknak megfelelő tematikus programokkal népszerűsítik majd a tudományokat, várhatóan ősztől.
Szabó Gábor, az SZTE rektora elmondta: az egyetem mindenben támogatja iskoláját, hogy a modern természettudományos oktatást fejlessze. A mai közoktatásban több területen is újragondolásra van szükség, de a természettudományi területen már jelentős probléma van. Idén ennek ellenére az egyciklusú tanárképzés megjelenése miatt úgy tűnik, hogy többen jelentkeztek erre a szakra, mint tavaly. „Remélem, hogy ez valódi fordulat, és csak az első lépés” – mondta.

A megismerés fontos alapja a közvetlen tapasztalat
Pálinkás József, az Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta: szerencsére országosan egyre több hasonló laboratórium nyílik. Ezek azért fontosak, mert az utóbbi időben nagyon nagy mértékben eltávolodott az oktatás a közvetlen tapasztalatoktól. Ez azért probléma, mert az emberiség szinte minden tudását tapasztalatok, megfigyelések, kísérletek útján szerezte, manapság pedig éppen a technika fejlődése miatt úgy tűnik, mintha az ismereteket egy ismerettárból mindenféle tapasztalat nélkül megszerezhetnénk. Ahhoz azonban, hogy ez a tudás tényleg rögzüljön és tudássá váljon, tapasztalat kell és szükség van a hasonló laborokra. Ezek lehetőséget biztosítanak az érdeklődés felkeltésére és annak kielégítésére is – hangsúlyozta.
Az MTA-elnök szerint ma nagy baj van a természettudományos tanárképzésben. Ennek sok okát látja, egyebek mellett a tanári fizetések versenyképtelenségét. „Ezek a laborok egyedül nem fogják megoldani a gondokat, de például a tanárok számára is motiváló tényezők lehetnek, hiszen élményszerűen oktathatnak és nem csak képleteket magyarázhatnak a tanulóknak a könyvekből.”


3 csatolt kép 123
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.