Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

MAKLÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2009. november 27., péntek 06:27

Befektetőbarát település
Befektetőbarát település címet kapott Maklár. Az ITD Hungary egyéves programja egy felméréssel indult, ahol többek között azt vizsgálták, hogy a jelentkező települések milyen adottságokkal rendelkeznek; mennyire fejlett az infrastruktúra, milyen arányú a munkaképes lakosság, van-e egészségügyi és oktatási intézmény. 
A versenyképesség felmérése után a jelentkező falvakat és városokat két csoportra osztották. Akik még nem rendelkeztek befektetési stratégiával, segítséget kaptak a l kidolgozásához, a felkészültebb települések pedig – ezek közé tartozott Maklár is - az ITD Hungary portálján belül indítottak egy közös honlapot, amely a befektetők számára fontos információkat tartalmazza.
A program záró rendezvényét a parlamentben tartották, Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter , valamint Kilián Csaba , az ITD Hungary befektetési igazgatója összegezte a program eredményeit, és adta át az okleveleket.
Maklár jogosult lett a befektetőbarát jelző és logó használatára, és szerepel az ITD Hungary által üzemeltetett webportálon. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.