Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2013. május 16., csütörtök 11:14

Látogatás Szentendre angliai testvérvárosába
Godmanchester Szentendre testvérvárosa, így találtunk egymásra az ottani baptistákkal. Az ősz folyamán tőlük látogatott meg egy csoport bennünket, februárban pedig mi mentünk hozzájuk Angliába. Látogatásunk célja az volt, hogy az ottani gyülekezetben folyó munkát megismerjük, és a tapasztalatok alapján itthon új szolgálatokat indítsunk el. Valóban sok területre kiterjedő szolgálatokkal találkoztunk: gyermek, ifjúsági, hajléktalan munka, élelmiszerbank, krízis terhességi tanácsadás, korosztályos csoportok, éjszakai tanácsadás…
Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy fogad bennünket az ottani polgármester is. Még nagyobb volt a meglepetésünk, hogy nem egy hivatali helyiségben találkoztunk, hanem a saját otthonában hívott bennünket, ahol egy hamisítatlan angol délutáni teázásnak is a részesei lehettünk.
Christopher Vane Percy, egy igazi angol lord, és kedves felesége, Lady Linda látott vendégül bennünket. Polgármester úr egy közös fényképezés után bemutatta a várost, ahol neki inkább csak reprezentációs feladatai vannak. A várost 12 tagú, szakemberekből álló testület irányítja. Godmanchester igazi angol kisváros a maga rendezettségével, csendességével.
Megismerhettünk a polgármester úr családjának és otthonának a történetével. A történetek érdekesek voltak, de nem annyira fontosak. Ami igazán megragadott bennünket: az a közvetlenség, ahogy minket, távoli idegeneket fogadtak. A teázás után végigjárhattuk az otthonuk hagyományos stílusban berendezett szobáit.
Festmények, ruhák, bútorok, fotók, fegyverek… mind egy család történetét örökítették meg.
A polgármester úr a látogatásunk után eljött a gyülekezet péntek esti alkalmára, amelyet a városi fiatalok részére szerveznek évek óta. Felvette a polgármesteri hivatal tradicionális jelvényét, és elvegyült a fiatalok között. Közvetlen érdeklődéssel vett részt a programokban, állt szóba az ottani fiatalokkal és velünk is, a vendégekkel.
Húsvét kapcsán egy köszöntőt küldtünk a részére e-mailben, amire húsz perc múlva válaszolt, megköszönve a jókívánságokat.
Az alább csatolt  linken lehet megtekinteni a beiktatási ceremónia néhány felvételét.

Hálásak vagyunk azért a közvetlenségért, amellyel az ottani gyülekezet és a város polgármestere is fogadott bennünket, reméljük, hogy látogatásunk a két város közötti jó kapcsolatot tovább mélyítette!
Dani Zsolt
baptista lelkész

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.