Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. május 19., vasárnap 10:00

Tarlós István átadta a Nyár Fővárosa kulcsát Siófoknak
Átadta Tarlós István főpolgármester az idén kettős jubileumot ünneplő Siófoknak, a szezonnyitó, úgynevezett Nyári Főváros kulcsát. A település 150 évvel ezelőtt vált fürdőhellyé, és 45 éve kapta meg városi rangját. A rendezvényen Pünkösd mellett, egyúttal tehát ajtót nyitottak a szezon túristái előtt is.   A polgárosodó Magyarország már több mint egy évszázada úgy tekint Siófokra, ahol nyaralni szép és érdemes - mondta Tarlós István főpolgármester Siófokon. A vízparti város gazdagodása abban mérhető, hogy a nyári heteken túl, képes volt kulturális szolgáltatásait bővíteni - hívta föl a figyelmet Budapest első embere, aki hozzá tette:  " a főváros közönsége kedveli Siófokot, mindig is szívesen jött ide". Mint említette, éppen 120 évvel ezelőtt, az akkor befolyásos budapesti polgárságnak is nagy szerepe volt abban, hogy gyógyfürdőhelynek nyilvánították. Bizonyos, hogy a vendégkör jelentős része ma is Budapestről érkezik. Az itt üzletet nyitók is sokan Budapesten kezdték és itt építkeztek tovább, ahogy a nyaralótulajdonosok egy jelentős része is. "A személyes élményeken túl, ezek méltóképp kifejezik: örömmel és szíves jöttem! Megtisztelő számomra, hogy Budapest főpolgármestereként e jubileumi évben átnyújthatom a Nyár Fővárosa kulcsát" - hangsúlyozta Tarlós, aki beszédében Pünkösd kapcsán emlékeztetett az egyház születésének napjára, a népi hagyományok fontosságára, végül pedig az ünnephez kapcsolódó irodalomra. A politikus így fogalmazott: "Pünkösdnek gazdag irodalma van. Az egyik legérdekesebb Jókai műben, az Egy magyar nábob című regényben, olvashatunk például a pünkösdi királyságról. Jókai pontosan leírja, hogy a király, akit ekkor választottak, egy évig ehetett és ihatott a kocsmákban, a kontót a közönség fizette, minden ünnepségre, lakomára meghívták és nem kapott fenyítést a kihágások miatt sem. Ha a magunk mögött hagyott, 2010 előtti évtizedre gondolok, rögtön eszembe jut, hogy nekünk is elég sok pünkösdi király jutott. A magam részéről óvnék is ettől mindenkit. A szezonnyitó ünnepségen a helyi civil szervezetek, sport klubbok, sportolók, valamint hagyományőrzők is képviseltették magukat. Az ünnepi felvonuláson több tucat résztvevő tartott a kikötőbe, ahol Dr. Balázs Árpád Siófok polgármestere, egy Tarlós István kézjegyével ellátott üzenetet tett palackba, amelyet a  ceremónia végén a főpolgármester és polgármester egy alkalmi postahivatalban adott fel, alkalomhoz illő egyedi bélyeggel és bélyegzővel ellátva.                                                            

Fotó: Gáti Kornél, budapest.hu


1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.