Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. július 20. szombat
Hírek témák szerint

GYULA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. december 2., szerda 10:02

FOLYTATÓDIK A POSTAPARTNER PROGRAM AZ V. ÜTEMMEL
A 2007-ben meghirdetett program első négy üteme bejeződött, és 2009 decemberében indul az ötödik ütem.
Ebben 16 megye kijelölt postáira lehet pályázni továbbra is közbeszerzési eljárás keretében.
Az V. ütemben várhatóan résztvevő megyék
•                         Bács-Kiskun
•                         Baranya 
•                         Békés
•                         Borsod-Abaúj-Zemplén
•                         Csongrád 
•                         Fejér
•                         Győr-Moson-Sopron
•                         Hajdú-Bihar
•                         Jász-Nagykun-Szolnok
•                         Nógrád 
•                         Pest
•                         Szabolcs-Szatmár-Bereg
•                         Tolna 
•                         Vas
•                         Veszprém
•                         Zala
Felhívjuk, a területünkön működő vállalkozások figyelmét erre a lehetőségre, kiemelve azt, hogy még egy nagyon rövid ideig (december 6.) lehetőségük van az előminősítési pályázat benyújtására is.

Egy-egy megyére külön-külön közbeszerzési eljárás indul.
Azok a jelentkezők, akik az adott megye előminősítési listáján már szerepelnek – azaz egy korábbi ütemben már előminősítést szereztek –, közvetlenül megkapják postai úton az V. ütem részvételi felhívását és dokumentációját.

HA MÉG NEM RENDELKEZIK ELŐMINŐSÍTÉSSEL, VAGY MÁS MEGYÉKBEN IS PÁLYÁZNÁNAK

MÉG HIBÁTLANUL BEADOTT PÁLYÁZATTAL DECEMBER 6-IG MEGTEHETIK

Az előminősítéshez szükséges előminősítési felhívások az V. ütemben szereplő megyékre a korábbi ütemek pályázati anyagainál tölthetők le:


A közbeszerzési eljárás következő szakaszában a kamarák konzultációs napot szerveznek az érdeklődők részére, ahol a részvételi felhívás dokumentációjával kapcsolatos kérdések megbeszélésre lesz lehetőség. Az erről szóló értesítést szintén meg fogjuk e-mailen is küldeni, illetve a oldalon is közzétesszük.

1 csatolt dokumentum A Postapartner Programról bővebben:
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.