Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2013. június 7., péntek 18:34

Tárogatós találkozó a Rákócziak földjén
Szerencs ad otthon a hétvégén az Országos Tárogatós Találkozónak, amely megnyitóját pénteken délután tartották a Rákóczi vár patinás falai közt.  A kuruc kort megidéző zenészekkel Boldogkő várában és Kassán is találkozhatnak.
 
Stílszerűen tárogatón előadott kuruc szignállal indult a találkozó, majd Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke felkérte dr. Mengyi Rolandot, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét a beszéde megtartására.
 
„Köszöntöm önöket, az Országos Tárogatós Találkozó résztvevőit, vendégeit, akik az ország minden részéből érkeztek Szerencsre, hogy gyönyörködjenek egymás zenéjében,  fejlesszék tudásukat és nem utolsó sorban megismerkedjenek hazánk ezen gyönyörű vidékének a nevezetességeivel – kezdte beszédét dr. Mengyi Roland.  Kiemelte, hogy a tárogató emblematikus hangszerünk, amely, ha megszólal minden magyar szívét megdobogtatja, különösen itt, Felső-Magyarországon, a Rákócziak földjén. A hangszer és hangja összekapcsolódik a hazafias gondolatokkal és az arra emlékeztető eseményekkel.
 
– A Rákóczi Tárogató Egyesület fontos tevékenységet folytat, amikor egyszerre ápolja a zenei és a hozzá kapcsolódó történelmi hagyományokat. Kérem, folytassák ezt a missziót határon innen és túl!  – zárta beszédét dr. Mengyi Roland.
 
Ezt követően Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere köszöntötte a találkozó résztvevőit, méltatta a hagyományápolás fontosságát.

  A megnyitót követően a tárogatósok vették át a főszerepet. A találkozó keretében  Szerencsen kívül  Kassán (Szlovákia) és Boldogkő várában is fellépnek a zenészek.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.