Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. november 28. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS IX. Kerület - Ferencváros Önkormányzata
2013. június 10., hétfő 18:27

Felkészült csapat védi Ferencvárost - Vasárnap tetőzött a Duna
A Helyi Védelmi Bizottság Vezetési Pontjáról indult az a bejárás, amelyen a IX. kerületi árvízi védműveket ellenőrizte Ferencváros polgármestere katasztrófavédelmi szakemberek kíséretében június 9-én, néhány órával a Duna tetőzése előtt.
A Polgármesteri Hivatal második emeletén kialakított Vezetési Ponton a nap 24 órájában ügyeletet tartanak a Katasztrófavédelem szakemberei az árvíz levonulásáig. Innen irányítják a védekezést, és szükség esetén innen adnának ki riasztást is, ha a víz emberéletet vagy értékeket súlyosan veszélyeztetne.
A helyi sajtó jelenlétében zajló egyeztetésen dr. Bácskai János polgármestert és dr. Vas Imre országgyűlési képviselőt úgy tájékoztatták a szakemberek, hogy a Duna vasárnap délután 887 cm-en állt, amely már akkor – a tetőzés előtti órákban – 27 cm-rel haladta meg a valaha mért legnagyobb vízállást (azóta vasárnap éjszaka 891 cm-en tetőzött a Duna a fővárosban). A Helyi Védelmi Bizottság Vezetője, dr. Ördögh Brigitta és Karas János tűzoltó őrnagy elmondta, folyamatosan jelentéseket küldenek a Fővárosi Védelmi Bizottság felé is. Mindenkit megnyugtattak: a ferencvárosi partszakasz nem tartozik a súlyosan veszélyeztetett területek közé. A Margitsziget, a Római-part és a Dagály strand környéke a legveszélyeztetettebb, a főváros ezért oda csoportosította legnagyobb erőit.
A tájékoztatót követő bejáráson részt vett Fuxreiter Róbert, Ferencváros rendőrkapitánya, Petrik László, a IX. kerületi rendőrkapitányság rendészeti vezetője, Rimovszki Tamás, a Ferencvárosi Közterület-felügyelet igazgatója és munkatársai, valamint katasztrófavédelmi szakemberek, rendőrök.
A Duna kerületi szakaszának árvízvédelmi szemléje a Fővám térről indult, ahol először a Vásárcsarnok hulladékszállítási folyosóját záró kaput tekintették meg. A kapu a rakpartról nyílik, és már majdnem teljesen ellepte a víz. A szakemberek szerint, ha ott betörne a víz, akkor a Vásárcsarnok alsó szintjét teljesen elöntené. A Szabadság-híd és Petőfi-híd közti partszakasz elég magas ahhoz, hogy a tetőzéskori vízszint az épített part magassága alatt maradjon. A Nehru-parton vasárnap délután rengetegen sétáltak, és fényképezték, figyelték a part fölé magasodó hajókat. Nem mindennapi látvány az sem, ahogyan a Petőfi-híd pillérjeit ellepi a víz. A csepeli HÉV szerencsére zavartalanul közlekedett.
A Rákóczi-híd (korábban Lágymányosi-híd) melletti árvízvédelmi kapu félelmetes látványt nyújtott, hiszen a kapu előtt az áradó Duna magasodott, mögötte pedig már autók parkolnak a Hajóállomás utcában. Innen, a Hajóállomás volt épületéből kellett kitelepíteni két hajléktalant, mivel az épületben életveszélyes lett volna maradniuk. Az árvízi védekezés miatt lezárták a Vituki Kft. telephelyét is, oda senki nem mehetett be, a bejáráson résztvevő polgármester és a katasztrófavédők is csak külön engedéllyel járhatták be a területet. A szemle a Kvassay-zsilipnél fejeződött be, ahol jól érzékelhető volt a megáradt Duna ereje.
A Közép-Duna-Völgyi vízügyi igazgatóság szakemberei, illetve a Helyi Védelmi Bizottság tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik a gát állapotát.
Szerző: Tóth Zoltán András
Fotó: Vermes Tibor

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.