Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. július 23. kedd
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. június 10., hétfő 19:01

Sanghaji oktatási kiállítás nyílt a TIK-ben
Huszonnyolc sanghaji egyetem, főiskola és középiskola képzési kínálatát bemutató oktatási kiállítást rendeztek hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen. A kiállítás célja a két ország közötti oktatási és kulturális együttműködés erősítése, és a szegedi diákok érdeklődésének felkeltése a sanghaji tanulás iránt.                
Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke, az SZTE Konfuciusz Intézete tanácsadó testületének vezetője elmondta, a Magyarországon első ízben megrendezett kiállítás célja a két ország közötti oktatási és kulturális együttműködés erősítése, és a szegedi diákok érdeklődésének felkeltése a sanghaji tanulás iránt.
A 23 millió állandó lakosú Sanghaj Kína legnyitottabb városa, ahol 51 ezer külföldi, köztük száz magyar diák tanul - mondta a politikus. Hozzátette: bízik abban, hogy a rendezvény hozzájárul a kutatói és hallgatói csereprogramok fejlesztéséhez.

Az országgyűlési képviselő kifejtette, a Szeged és Sanghaj között néhány éve létrejött oktatási együttműködés eredményeként a Tisza-parti város több általános és középiskolájában tanulhatnak kínaiul a diákok, tavaly ősz óta Konfuciusz Intézet működik az SZTE-n, és immár a kínai hallgatók második csoportja fejezi be európai jogi tanulmányait az egyetemen. Hozzátette: reményei szerint hamarosan az SZTE más karain is nagy számban tanulhatnak majd kínai hallgatók.
Szabó Gábor, az SZTE rektora közölte, a vezető európai és észak-amerikai egyetemek mindegyike keresi a Kínával kiépítendő oktatási és tudományos kapcsolatok lehetőségét. Sanghaj több egyeteme is Kína és így a világ legjobb felsőoktatási intézményei között van, a városban működő optikai és finommechanikai intézet pedig a lézerkutatás egyik fellegvára.


Hszüe Ming-jang, a sanghaji oktatási, tudományos, kulturális és egészségügyi bizottság elnöke közölte, a város 66 felsőoktatási intézményében mintegy 800 ezren tanulnak. Az egyetemek és főiskolák közül 35 fogad külföldi hallgatókat.
A két ország között létrejött oktatási megállapodás alapján jövő évtől száz magyar hallgató kap ösztöndíjat kínai tanulmányaihoz. A politikus szeretné, ha többségük Sanghajt választaná. 
A helyi kormányzat célja, hogy a sanghaji hallgatók két százaléka a közeljövőben részt vegyen hosszabb-rövidebb külföldi kurzusokon vagy gyakornoki programokon - tudatta a bizottsági elnök.



5 csatolt kép 10111289
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.