Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2013. június 18., kedd 12:06

Önkormányzati összefogás az idősügyi helyzet javításáért
Magyarországi önkormányzatok együttműködési megállapodása a helyi és országos szintű idősügyi helyzet javításáért


Tizennégy önkormányzat képviselői írtak alá együttműködési keret-megállapodást tegnap Újbudán. Az összefogás célja az idősügyi helyzet javítása helyi és országos szinten egyaránt. A kölcsönös tapasztalatcserére, konzultációkra és közös pályázatokra épülő program aláírása előtt Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere tartott előadást.
Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke beszédében hangsúlyozta: a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyszerűsítése az, ami igazán kedvező lehet az idősebb, 60 év feletti generációnak. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte: Újbuda komoly figyelmet szentel a közösségek fejlesztésére, amelyből kiemelkednek a 60 év feletti korosztálynak szánt programok, oktatások, kulturális, egészségmegőrzési és sportolási lehetőségek. Prezentációja végén arra is kitért: „Az önkormányzatokkal való közös munka valójában most kezdődik el, a folyamatos együtt gondolkodás és tapasztalatcsere mindenkinek előnyére válhat az idősügyi helyzet javításában.”
Újbuda 145 ezer főt meghaladó lakosságból 40.000 ember betöltötte a 60. életévét. Az önkormányzat kiemelten kezeli a méltó időskor támogatását, ezért létrehozta a saját költségvetésű, a szociális ellátó rendszertől független idősbarát kezdeményezését Újbuda 60+ Program néven. A program igazi sikertörténetté nőtte ki magát az elmúlt évek során; 13.600 időskorú ember veszi igénybe a havonta 200-250 garantáltan idősbarát programot.
Újbuda Önkormányzata a további szakmai tapasztalatok megismerése érdekében két alkalommal pályázott – és nyert – a Central Europe Program kiírásain. Az első, a Q-Ageing elnevezésű projekt alkalmával Újbuda volt a vezető partnere az 5 ország 9 szervezetéből álló csoportnak. A program 2012. évi lezárását követően Újbuda újabb pályázatot nyert el vezető partnerként: a jelenleg is működő Senior Capital projekt elsődleges célja az 50 év feletti álláskereső korosztály segítése.
Az európai szinten is elismert gyakorlat megosztása és az idősügyi politika támogatása érdekében, 2011 őszén dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere együttműködésre hívta fel a magyarországi önkormányzatokat. A programhoz eddig 13 önkormányzat, Győr, Miskolc, Szolnok, Tatabánya, Nagykanizsa, Nagykőrös és Pusztaederics, valamint hat fővárosi kerület, a III., IX., XIII., XIV., XV., és a XXI. csatlakozott.
Az elmúlt év a fontosabb célok és feladatok összeállításával, az együttműködési keretek közös kidolgozásával lehetővé tette, hogy az önkormányzatok együttműködésüket keret-megállapodás aláírásával erősítsék meg.


Az együttműködési keret-megállapodás aláírói:
Hoffmann Tamás
Újbuda polgármestere
Somogyi Tivadar
Győr alpolgármestere
Zsiga Marcell
Miskolc alpolgármestere
Szalay Ferenc
Szolnok polgármestere
Czira Szabolcs
Nagykőrös polgármestere
Bereznai Csaba
Tatabánya alpolgármestere
Cseresnyés Péter
Nagykanizsa polgármestere
Gál Lászlóné
Pusztaederics polgármestere
Kelemen Viktória
Budapest III. kerületének alpolgármestere
Bácskai János
Budapest IX. kerületének polgármestere
Hoffmann Tamás
Budapest XI. Újbuda polgármestere
Tóth József
Budapest XIII. kerületének polgármestere
Rozgonyi Zoltán
Budapest XIV. kerületének alpolgármestere
László Tamás
Budapest XV. kerületének polgármestere
Németh Szilárd
Budapest XXI. kerületének polgármestere


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.