Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

ÉRPATAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2013. július 10., szerda 09:42

Tizenkettedik nyílt nap Érpatakon
Az Érpataki Modell elméleteinek és az Érpataki Modell Országos Hálózata gyakorlati eredményeinek megismerésére nyílik újabb lehetőség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben, Érpatakon július 12-én, pénteken délelőtt 10 órától.
 
Ezeket a nyílt napokat egyrészt azért szervezzük, hogy az érdeklődő településvezetők, köztisztviselők vagy a rendfenntartásért felelős személyek a helyszínen is láthassák a módszer működését. Másrészt olyan rátermett, elkötelezett embereket keresünk, akik elkezdik a küzdelmet a munkájukat nem végző hatóságokkal, köztisztviselőkkel szemben.  Itt beszélhetnek azokkal a „frontharcosokkal”, akik egymás munkáját segítve dolgoznak egy élhető település megvalósításáért. Kérdéseket tehetnek fel, tanácsokat kérhetnek és fogadhatnak meg, amiket saját településükön is alkalmazni tudnak.

Néhány tudósítás után az országos média egységesen nevezte el a rendet középpontba helyező módszerünket Érpataki Modellnek, mely iránt azóta széleskörű hazai és nemzetközi érdeklődés mutatkozott. Az ablakon kidobott pénztámogatások, az átgondolatlan beruházások helyett a hatályos törvények betartatásával, határozott irányítással csodákat lehet tenni egy közösségben.  A módszerek nyilvánosak és törvényesek, erős elhatározással és következetességgel alkalmazhatóak, eredményeik nagyon hamar jelentkeznek.

A nyílt napon a magyar-cigány együttélés jó példájának bemutatása során lehetőség nyílik beszélni a helyi közösségben építő munkát végző, büszke cigány emberekkel.

Az érdeklődők megismerhetik az emberek kizárólag érték mentén történő megkülönböztetésének gyakorlatát, ahol nem a bőrszín vagy a vagyoni helyzet számít, hanem kizárólag az, hogy önmagáért és a közösségért építő vagy romboló munkát végez.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk július 12-én, pénteken az immár tizenkettedik alkalommal megszervezésre kerülő nyílt napunkra, Érpatakra.
 
Dr. Orosz Mihály Zoltán
polgármester

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.