Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. november 22. péntek
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2013. szeptember 14., szombat 17:35

A legerősebbek a legek megyéjében
A miskolci ITC székház ad otthont a hétvégén az első magyarországi  Szlovák-Magyar Fekvenyomó Kupának, amire számos erejét bizonyítani vágyó férfi és női sportoló érkezett. A versenyt  a fővédnök, dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta 
 
A sportág koronázatlan királya, Mészáros László mint versenyigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd felkérte dr. Mengyi Rolandot beszéde megtartására.
 
A közgyűlés elnöke köszöntötte a versenyzőket a legek megyéjében, ahol a legvadregényesebb tájak, a  legfinomabb borok, a legszebb lányok, és a legerősebb emberek élnek. „Büszkék vagyunk és felnézünk rátok, de nem csak a fizikai nagyságotok miatt, hanem a teljesítményetek miatt is.” –utalt a rendíthetetlen edzőterembe járásra kora reggel, szakadó esőben, munka után, akkor is, ha tűrni kell, hogy fáj, és akkor is, ha a monotonitás unalmát kell legyőzni.
 
„Felkészültek lesztek, amikor eljön az idő, mert el fog, talán pont ez az. A kitartás, erő katonái vagytok!” –bíztatta a versenyzőket dr. Mengyi Roland, majd búcsúzóul azt kívánta, hogy a kvalifikációt sikeresen teljesítő sportolók eredményesen képviseljék Magyarországot az Egerben megrendezésre kerülő világbajnokságon.
  A megnyitót követően elkezdtek melegíteni a sportolók és kezdetét vette az erős emberek versenye.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.